Avatás

2020.11.27. 07:00

Átadták a felújított útszakaszt Zalatárnokon

Teljes felújításon esett át a Rózsa utca 350 méteres szakasza, a 11 millió forintos beruházást a Magyar Falu Programban elnyert támogatásból finanszírozta az önkormányzat. Erről is szólt Soós Zsolt polgármester csütörtökön a felújított út átadása kapcsán.

Arany Gábor

Soós Zsolt, dr. Szabó Eszter jegyző és Vigh László

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: Katona Tibor

Mint utalt rá, a tavaly őszi önkormányzati választással kicserélődött a képviselő- testület. Az új grémium célul tűzte ki a település vonzóvá tételét, ennek része az infrastruktúra fejlesztése.

Első lépésként az önkormányzati utak rendbetételét kezdték meg Zalatárnokon. Ebben partnerre találtak a község lakóiban, mert az utak kátyúzását, a hegyi út javítását lakossági összefogással sikerült megoldani. A lokálpatriotizmus megmutatkozott a település virágosításában is, amiből kivették részüket az önkormányzat dolgozói és két közmunkásuk is.

Soós Zsolt, dr. Szabó Eszter jegyző és Vigh László
Fotó: Katona Tibor / Zalai Hírlap

A terveikről szólva Soós Zsolt elmondta, további támogatást remélnek a Magyar Falu Programtól infrastrukturális fejlesztésekhez.

Egyebek mellett szeretnék a régi óvodaépületet rendbe tenni, az ott lévő két szolgálati lakást felújítani, ami szakemberek letelepedését segítené. Az útátadás kapcsán Vigh László ország­gyűlési képviselő, miniszteri biztos elmondta, hogy a tavaly útjára indított Magyar Falu Programban jövőre 250 milliárd forintra pályázhatnak a települések. Választókerületének 74 községe eddig egymilliárd forintot meghaladó támogatáshoz jutott. A programmal szeretnék elérni, hogy a falvak a városokhoz hasonló életminőséget biztosítsanak, tette hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában