fontos feladatok

2020.10.20. 07:00

Károkozás nélkül zajlott le a fakivágás Bagladon

A lakosság komfortérzete szempontjából fontos feladatokat végeztetett el az önkormányzat – tájékoztatott Lóránt Beáta polgármester.

Gyuricza Ferenc

Mint elmondta, a temetőben található fenyőfák az elmúlt évtizedek során olyannyira megnőttek, hogy – főleg szeles-viharos időjárás esetén – joggal tartottak a kidőlésüktől. A községben élők véleményét is kikérve ezért döntöttek a kivágásuk mellett.

– A viszonylag bonyolult műveletet sikerült kármentesen megoldani, azaz egyetlen síremlék sem sérült – folytatta Lóránt Beáta. – Természetesen a kivágott fák pótlására is sor kerül, ami ilyen esetekben amúgy jogszabályból adódó kötelezettsége is az önkormányzatnak. Ráadásul úgy döntöttünk, hogy nemcsak a temetőbe telepítünk fákat, hanem a falu egyéb közterületeire is, illetve fenyők mellett egyéb fajokat is szeretnénk ültetni, valószínűleg még az ősz folyamán.

A Magyar Falu Programban pedig sikeresen pályázott a település, mely az elnyert közel hárommillió forintos támogatásból nagy teljesítményű fűnyíró traktort, hozzá pótkocsit és hótoló lapot, valamint néhány kisebb értékű szerszámot vásárolt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában