Három országból harminc horgász

2020.09.01. 13:00

Több mint 80,5 kiló pontyot és amurt kellett fogni a sikerhez a Baksa-tavon

Három ország 30 horgásza vett részt a szombati, nemzetközi halfogó versenyen, amit a Baksa-tavon tartott meg a Browning Team Slovenia. Az indulóknak a szokásosnál hosszabb idő, nyolc óra állt rendelkezésre a horgászatra, és ez az eredményeken is tükröződött.

Gyuricza Ferenc

Goran Jezernik a versenyen kifogott legnagyobb hallal

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: Gyuricza Ferenc

A kifogott halak össztömege elérte a 438 kilogrammot, pedig csak a ponty és az amur számított bele a mérlegelésbe. A főszervező Saso Kokol elmondta: abban nem változtattak az általános szabályokon, hogy a résztvevők két botot használhattak, de arra lehetőséget biztosítottak, hogy egyéni indulás mellett párban is nevezhessenek horgászok.

Goran Jezernik a versenyen kifogott legnagyobb hallal
Fotó: Gyuricza Ferenc / Zalai Hírlap

A versenyt a szlovén Dusan Prosenjak nyerte 80,54 kilogrammal, a második helyen egy magyar páros, Szabó Tihamér és Horváth Róbert végzett 69,59 kilogrammal, míg a harmadik a szintén Szlovéniából, Petesházáról érkezett Goran Jezernik lett 64,62 kilogramm összteljesítménnyel. Utóbbi emellett egy 10,50 kilogramm tömegű ponttyal elnyerte a verseny legnagyobb haláért járó különdíjat is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában