átadó

2020.09.03. 14:10

Mostantól öt kilométeres kerülő nélkül mehet a Torda-hegyre

Öt kilométeres kerülőt takaríthatnak meg a Torda-hegyre igyekvők, köszönhetően annak az útfelújításnak, amelynek az átadóját csütörtökön tartották.

Arany Gábor

Az átadáson Bertók Béláné alpolgármester (balról), Takácsné dr. Simán Zsuzsanna jegyző, Vigh László, Szinayné Csarmasz Bernadett, Szabó László képviselő

Fotó: © Katona Tibor

A Babosdöbrétéhez tartozó hegyhát a Rám határából induló meredek horhoson keresztül érhető el legrövidebben, ám ez az út állapota miatt személyautóval reménytelen vállalkozássá vált megközelíteni. Az elmúlt években a gazdák inkább Nagylengyelen keresztül közelítették meg birtokaikat, amiből szép számmal találni, sőt a Torda-hegynek állandó lakói is vannak, kiknek ellátásában a falugondnok segédkezik, aki ebédet hoz nekik.

Az átadáson Bertók Béláné alpolgármester (balról), Takácsné dr. Simán Zsuzsanna jegyző, Vigh László, Szinayné Csarmasz Bernadett, Szabó László képviselő Fotó: Katona Tibor

Erről is szólt Szinayné Csarmasz Bernadett polgármester az avatás kapcsán. Mint elmondta, az agrárminisztérium zárkertek fejlesztését célzó pályázatára jelentkeztek még 2017-ben, de csak a következő évi pályázaton nyertek támogatást, 10 millió forintot. Ebből helybeli vállalkozó, Mentes László készítette el a 900 a legnehezebben járható méteres szakasz felújítását. A zúzalékkal borított burkolat mellett a csapadék elvezetése is megvalósult. A pályázathoz kapcsolódóan az önkormányzat Torda-hegyen elterülő, korábban nem hasznosított, elhanyagolt állapotot mutató 4500 négyzetméteres területét kitakarították, körbekerítették és 65 darab diófával telepítették be.

Szalai Attila plébános áldotta meg a felújított utat Fotó: Katona Tibor

Erre a mozzanatra utalva jegyezte meg Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos, hogy hosszú távra tervez, aki diót ültet. Emlékeztetett arra is, miszerint a zártkertek fejlesztésével a kormány szeretné segíteni és ösztönözni a gazdákat, hogy műveljék birtokaikat. Szólt arról is, hogy személyesen is támogatja a gyümölcsfák telepítését. Ennek érdekében alkotta meg a Tündéri település címet, amely annak a községnek jár, ahol minden portán találni gyümölcsfát. Ebbe a kezdeményezésbe az iskolákat, óvodákat, hivatalokat is szeretné bevonni, ezért amelyiknél ültetnek gyümölcsfát, az kiérdemli a Tündéri intézmény címet, tette hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában