Faluházból közösségi színtér

2020.08.14. 07:00

Szép épületben új funkciók – 20-21 millió forintos beruházás zajlik Csörnyeföldön

Még ezen a héten elkészül a dél-zalai település korábbi faluházának részbeni felújítása. Az épület a jövőben közösségi színtérként szolgálja majd a falut, és ezúttal a nagyterme, illetve a mosdóhelyiségei újulnak meg.

Gyuricza Ferenc

Kálmán Tamás és Keve Lajos az épület belső átalakításán dolgozik Fotó: Gyuricza Ferenc

Az épület felújítására még 2019-ben nyújtott be eredményes pályázatot a Magyar Falu Programhoz a település önkormányzata. A község a munkálatokra 15 millió forintot nyert, a kivitelezés pedig ez év tavaszán kezdődött, majd egy rövid leállás után a nyár második felében folytatódott.

A felállványozott faluház

– A pályázati támogatást a külső homlokzati szigetelésre, a födémszigetelésre, valamint a nyílászárók cseréjére nyerte az önkormányzat – mondta Hóbor-Sztrahia Krisztina, aki az elmúlt év ősze óta látja el a község polgármesteri feladatait. – Látva azonban az eredeti elképzeléseket, egy picit átdolgoztuk a pályázatot: egyrészt kisebb belső átalakítást is javasoltunk, illetve a saját bevételeink terhére némi pluszfeladatot is vállaltunk. Miután a faluház mosdói eddig csak az épületen kívülről nyíltak, ezért ott például átalakítást végeztettünk, de a mosdóhelyiségek vízszerelését, szaniterezését, a fűtésrendszer megújítását, az épület alsó szintjén a villanyhálózat újbóli kiépítését, valamint egy jól hasznosítható konyha kialakítását is vállaltuk. Az átalakítások és a később vállalt feladatok költségének egy részét az irányító hatóság jóváhagyásával szintén tudtuk a pályázati támogatásból fedezni, ami viszont nem fért bele, azt az önkormányzatnak kell finanszíroznia. Így mintegy 5-6 millió forinttal emelkedtek a költségek, azaz a teljes beruházás mintegy 20-21 millió forintba kerül majd.

Kálmán Tamás és Keve Lajos az épület belső átalakításán dolgozik Fotó: Gyuricza Ferenc

Hóbor-Sztrahia Krisztina azt mondja: nemcsak meg­szépül az alsó szintjén egy nagy rendezvénytermet és a hozzá tartozó kiszolgáló helyiségeket, felül pedig a teleházat és a könyvtárat magába foglaló egykori faluház, de a funkciójában is megújul, ezért is nevezik át azt közösségi színtérré. Az eddiginél jobban felszerelt konyhának köszönhetően a kihasználtsága is javul majd.

– Bár a munkálatokkal teljes egészében még nem végzett a kivitelező, ám a nagyterem és mosdó elkészült, így azokat a hétvégén, a búcsúi rendezvényünkön használni is tudjuk már – tette hozzá a község polgármestere. – A felújítás teljes körű befejezése pedig őszre várható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában