Hat zenekar a negyedik Liszói Rockfesztiválon

2020.08.03. 11:30

A dél-zalai térség legnagyobb élőzenés eseménye zajlott Liszón

Minden bizonnyal az immár negyedik alkalommal megrendezett Liszói Rockfesztivál volt a nyári szezon legnagyobb élőzenés eseménye a dél-zalai térségben. Szombaton öszszesen hat zenekar lépett színpadra, az Auróra közel ötszáz fő előtt játszott.

Gyuricza Ferenc

Az Auróra a liszói színpadon Fotó: Gyuricza Ferenc

Maga a fesztivál egy civil kezdeményezés alapján, néhány rockzenét kedvelő fiatal ötletéből jött létre. A főszervezők egyike, Milávecz László lapunknak elmondta, amikor annak idején elkészült a település szabadtéri színpada, arra gondoltak, jó lenne élettel megtölteni azt, ezért megkeresték egyik kedvelt zenekarukat, az Aurórát. A legendás hírű győri punk-rockerek pedig az első szóra elfogadták a szíves invitálást. – A többi már köztudott, olyan sikere lett annak a programnak, hogy az évenkénti ismétlés mellett döntöttünk – folytatta Milávecz László.

– Amíg mi szervezzük a fesztivált, addig az Aurórának mindig lesz helye a közreműködők sorában, mellettük pedig főleg helyi zenekarok lépnek fel, ez utóbbi küldetésünk is hagyománnyá vált az évek alatt – folytatta Milávecz László.

Az Auróra a liszói színpadon Fotó: Gyuricza Ferenc

Az idei fesztivál megtartását több tényező is veszélyeztette. Egyrészt a koronavírus-járvány, de az egy héttel ezelőtti esőzés miatti terepviszonyok is komoly nehézségek elé állították a szervezőket.

– Egy hete itt még minden úszott – mutatott körbe a színpad előtt Milávecz László. – Szerencsére az időjárásnak, az erős napsütésnek köszönhetően nagyon gyorsan felszáradt a terület. Ami pedig a zenés rendezvényekre szóló létszámkorlátozást illeti, amiatt új beléptetést vezettünk be, minden résztvevő karszalagot kapott, így tudtuk ellenőrizni a jelenlévők számát. Érezhetően nőtt az érdeklődés, jöttek például motorosok is, hiszen kiéheztek az emberek a zenés programokra, de még így is létszámhatáron belül maradtunk. A főzenekar, az Auróra műsora kezdetére átléptük a négyszáz főt, míg az elmúlt években a háromszázat sem értük el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában