Fazekasmesterek korongozóversenye

2020.07.13. 20:00

Négy napon át tartott a XIX. nemzetközi fazekasfesztivál és vásár Magyarszombatfán

Az előzetes várakozásokat meghaladó élénk érdeklődés mutatkozott a XIX. nemzetközi fazekasfesztivál és vásár iránt. A négynapos programsorozat csütörtökön szakmai rendezvényekkel kezdődött, a hét végén azonban igazi nép­ünnepély kerekedett.

Gyuricza Ferenc

A fazekasmesterek korongozóversenye, a kép bal szélén Borsos Gyula Fotó: Gyuricza Ferenc

Már a csütörtöki népi iparművészeti zsűriztetés is reményteli nyitánnyal kecsegtetett, hiszen a hagyományok háza által delegált szakmai grémium 73 különböző alkotást minősített. Pénteken konferenciát tartottak a fazekasoknak, illetve erre a napra időzítették a település újonnan kiépült játszóterének avatóünnepségét, majd szombaton kezdetét vette a kirakodóvásár, amelyhez számos további program is társult.

A fazekasmesterek korongozóversenye, a kép bal szélén Borsos
Gyula Fotó: Gyuricza Ferenc

– Évek óta járok Magyarszombatfára, de ilyen sokan talán még sosem voltak, mint idén – mondta a zalaegerszegi Borsos Gyula. – Rengeteg az érdeklődő, s nemcsak nézelődnek, hanem vásárolnak is. Az is újdonság, hogy elsősorban nem az apróságokat keresik, hanem a minőségi termékeket. Vittek el tőlem főzőedényeket, köztük egy egészen nagy méretűt is, savanyítóedényt, boroskupákat, valamint pálinkáskupicákat, utóbbiakat készletben is.

Mindezt Horváth Csaba is megerősítette, ő is a megnövekedett érdeklődésről beszélt. A zalaegerszegi fazekas azon kiállítók közé tartozik, akik korongozási lehetőséget is biztosítanak az érdeklődőknek, s ez évben folyamatosan voltak nála jelentkezők.

– Az időjárás is a rendezvény mellé állt, ugyan szombat estére megjött az eső, de szerencsére csak a program legvégét csípte el – jelentette ki.

A fazekasfesztivál legnagyobb érdeklődéssel várt eseménye évek óta a mesterek korongozóversenye. Idén 15 fazekas nevezett, köztük Borsos Gyula is. Mint mondotta, szombaton harminc perc alatt egy gömböt kellett megformálniuk, míg vasárnap minimum 30 centiméter magas főzőedény kialakítása volt a feladat. Utóbbit nehezítette, hogy két darabból kellett összeilleszteni.

– Gyakorlatilag két egyforma átmérőjű csövet kellett mindenféle mérőeszköz nélkül megkorongozni, ilyenkor csak a leleményességére hagyatkozhat az ember – mondta a fiatal fazekas. – A két különálló rész összedolgozása után az edényforma kialakítása következett. Az enyém abban különbözött a többiekétől, hogy szélesebb lett szája. Azt gondolom, egy főzőedénynél így praktikus.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában