tárlat

2020.07.30. 15:34

Képzőművészeti galéria nyílik Zalaegerszeg belvárosában

Szándék és lehetőség szerencsés találkozásának is lehet nevezni azt a folyamatot, ahogy az ötlet megszületéséből pár hét alatt létrejött a megyeszékhely belvárosában a MimikArt Galéria.

Arany Gábor

20200730 Zalaegerszeg MIMIKART kiállítótér sajtótájékoztató Fotó: Katona Tibor KT Zalai Hírlap

Fotó: © Katona Tibor

Az előzményekről és a jövőbeni elképzelésekről csütörtökön sajtótájékoztatón számoltak be a helyszínen, a volt MMIK épületének nyugati szárnyában. Az ötlet, miszerint kell egy hely, egy találkozási pont az egerszegi képzőművészeknek, ahol rendszeresen megmutatkozhatnak alkotásaikkal és személyesen is, Müller Imre festőművésztől származik. Ezzel kapcsolatban a polgármesteri hivatal humánigazgatási osztályvezetője, Velkey Péter felidézte, az elképzelést megismerve a megvalósításhoz a Keresztury VMK segítségét kérte, és „csodálatra méltó” eredmény született.

Flaisz Gergő, a VMK igazgatója elmondta, az MMIK évek óta használaton kívüli épületszárnyában rövid idő alatt sikerült kialakítani a 120 négyzetméteres galériát. A fenntartás közüzemi költségeit a művelődési központ állja, a működtetés pedig a művészek feladata, mert eddig tízen vállalták azt, hogy társadalmi munkában, egymást váltva lesznek jelen a galériában. Ez egyébként plusz bemutatkozási lehetőség is számukra a városi hangverseny- és kiállítóterem mellett, ahol változatlanul találkozhat a közönség képzőművészeti tárlatokkal, amint erre utalt az intézmény vezetője, Tóth László.

A MimikArt Galéria szombaton 10 órakor nyílik meg, és aznap 13 óráig tart nyitva. A következőkben hétfő kivételével munkanapokon 12–18, szombaton 10–13 óra között lesz látogatható. A galériában kiállított anyag havonta cserélődik, arról pedig, hogy mikor melyik művész lesz „szolgálatban”, illetve hogy milyen programmal találkozhat a nagyközönség, a média segítségével tájékoztatják az érdeklődőket.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában