A „zöldítése” is ott van a célok között

2020.06.17. 09:00

Megvan a zalakarosi fürdő új vezetője

Sajtótájékoztatón mutatták be kedden a Zalakarosi Fürdő új vezérigazgatóját. A posztot jövő héttől Podlovics Péter tölti be, aki korábban a telekommunikáció és a menedzsment terén kamatoztatta tudását.

Szabó Zsófia

Podlovics Péter és Novák Ferenc

Fotó: Szakony Attila

Elöljáróban Novák Ferenc, Zalakaros polgármestere elmondta: a járvány ugyan jelentősen átszabta a város életét, ám a korábban megkezdett fejlesztések a településen és a fürdőn rendben haladtak. Továbbá fontos volt az is, hogy a fürdő jó anyagi helyzete a nehézségek ellenére is fennmaradjon. A korábbi vezetőtől, Cziráki Lászlótól áprilisban közös megegyezéssel megváltak. Ezt követően nyílt pályáztatás útján keresett a városvezetés új vezérigazgatót. A keszthelyi születésű Podlovics Pétert egyhangúlag választották a fürdő új vezetőjének.

Podlovics Péter és Novák Ferenc
Fotó: Szakony Attila

A művelődésszervezői, gazdasági és pr-menedzseri diplomával is rendelkező Podlovics Péter jelezte: szép kihívásként tekint az új munkájára. Számos területen dolgozott az évek során, a legjelentősebbek a telekommunikáció világában töltött évek voltak. Kiemelte a megyeszékhelyi kosárlabdacsapatnál töltött, sikeres időszakot is. Hangsúlyozta, hogy nyitott, emberközpontú szemlélettel dolgozik és fejlesztésekben is gondolkodik. Mint mondta: új beléptetőrendszert alakítana ki, valamint meg is „zöldítené” a fürdőt, a fűtés vagy a szennyvízelhelyezés tekintetében is. Szervezetileg is modernizálná a fürdőt, és a munkában számít minden jó szakember munkájára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában