Koronavírus Zalában

2020.06.10. 07:00

Már benépesült a keszthelyi piac: az idősávok megszűntek, a maszk az árusoknak kötelező

Ismét benépesült a keszthelyi piac a koronavírus-járvány miatti korlátozások enyhítése után. Szinte minden árus visszatért, és a vásárlók is szép számban érkeznek a szerdai és szombati piacnapokra.

Keszey Ágnes

Egyre többen kínálják az árujukat, mondta Jantász Ferenc

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: Keszey Ágnes

Március közepén zárt be a keszthelyi piac a koronavírus-járvány miatt. A kistermelők nagyon nehéz helyzetbe kerültek, hiszen a terményeiket nem tudták értékesíteni. Emiatt sok panasz érkezett az önkormányzathoz, hiszen számos termelő a piaci árusításból él meg. Őket támogatva és vásárlók kiszolgálása érdekében a város polgármestere, Nagy Bálint a piac részleges újranyitása mellett döntött. Április első szombatjától így – ha fokozottan is – újra kezdett lassan benépesülni az árusítóhely. Akkor még csak kizárólag az élelmiszereket, zöldséget, gyümölcsöt és virágot kínálók lehettek jelen, de továbbra sem működött az iparcikk-árusítás. Ez május közepén vált újra lehetségessé.

A vásárlási idősávokat és a járványhelyzetre vonatkozó többi szabályt be kellett tartani, ezért a korábbi megszokott ritmus felborult, ami többeknek kényelmetlenséget okozott. Az volt ugyanis a jellemző, hogy az idősebbek inkább a korai órákban érkeztek vásárolni, kilenc-tíz óra felé pedig a fiatalabb korosztály tagjaival népesült be a piac.

Egyre többen kínálják az árujukat, mondta Jantász Ferenc
Fotó: Keszey Ágnes / Zalai Hírlap

– Úgy működött az árusítás, hogy reggel hat órakor nyitottunk a korábbi hét óra helyett. A reggeli órákban a fiatalabbak vásárolhattak, majd a kormányrendeletet betartva 9 és 12 óra között a 65 éven felüliek. Azt tapasztaltuk, hogy kilenc óráig nagy volt a tömeg, utána kisebb lett a forgalom. A nyitvatartást meghosszabbítottuk 14 óráig, hogy kora délután ismét jöhessen a fiatalabb korosztály, de az utolsó idősávban szinte alig volt vásárló – idézte fel Jantász Ferenc, a városi piacot működtető Keszthelyi Városüzemeltető Egyszemélyes Nonprofit Kft. részlegvezetője.

Nagy Bálint polgármester döntése alapján május 23-tól megszűntek az idősávok a piacon, mostanra pedig újra visszatért a korábbi élet és forgalom.

– Árusainktól azt várjuk el, hogy maszkban és kesztyűben árusítsanak, a piacra látogatóknak pedig ajánljuk a maszk viselését. A másfél méteres távolság betartását elvárjuk. Tájékoztató táblákon kérjük a vevőket, hogy igyekezzenek mellőzni azt a korábbi szokást, hogy kézzel válogassák, tapogassák a termékeket, inkább kérjék az árus segítségét – sorolta a szabályokat a piac vezetője.

Sok mindent kínálnak a termelők, bár a palántaszezon véget ért, de a virágokból – főleg a muskátliból, a petúniából és a begóniából – széles a kínálat. Az eperszezon is a végéhez közeledik, e gyümölcsnél egyébként az időjárás miatt nem volt olyan nagy a választék, mint a korábbi években. Viszont cseresznyét már egyre több árusnál lehet kapni, és a nyári gyümölcsök is hamarosan megjelennek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában