Iskola a múzeumban – tárlat a Technikumról

2020.06.29. 07:00

Keszthelyen kiállítással emlékeznek az egykori Nagyváthy János Szakközépiskolára

Bár 2012-ben megszűnt – beolvadt az Asbóth-középiskolába – a Nagyváthy János Szakközépiskola, az intézmény máig él az egykori tanulók és tanárok közössége révén.

Keszey Ágnes

Tantermeket is bemutat a Volt egyszer egy iskola című tárlat – a padban dr. Lángi Péter és Németh Péter

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: Keszey Ágnes

Mintha nem is kiállítóterembe lépne be az ember, hanem az iskolaépületbe – így érezheti a látogató a Balatoni Múzeumban, hiszen az intézmény kapuját felidéző bejárat fogadja. „A Technikum.” Legtöbben így nevezik az 1945-ben alapított intézményt, melyben először mezőgazdasági szakképzés folyt, majd bővült egészségügyi, környezetvédelmi, informatikai szakokkal.

Tantermeket is bemutat a Volt egyszer egy iskola című tárlat – a padban dr. Lángi Péter és Németh Péter Fotó: Keszey Ágnes / Zalai Hírlap

A szombati kiállításmegnyitón Vozár Péterné alpolgármester köszöntőjében az intézmény sokszínűségét hangsúlyozta, hiszen az oktatás mellett a kultúra és a sport fontos szerepet kapott. A Balatoni Múzeum igazgatóhelyettese, a kiállítás rendezője, Németh Péter – úgy is, mint a szakközépiskola egykori tanulója – elmondta, hogy az iskola bemutatása mellé az érzéseket is szeretnék átadni, melyeket az intézmény nyújtott és melyek máig élnek az egykori tanárokban és diákokban. Az augusztus végéig látogatható tárlat összetartozásukat is mutatja, hiszen közülük sokan rengeteg dokumentumot, fotót, tárgyat juttattak el a múzeumba.

– A Nagyváthyról elnevezett technikum, szakközépiskola megérdemli, hogy 60 éves, a tagiskolai éveket is számítva 67 éves működését Keszthely város, Zala megye, sőt az ország szakoktatása történelme fontos részének tekintse – emelte ki dr. Lángi Péter, az iskola volt pedagógusa beszédében. Felidézte az intézmény megalakulását, működését, és szólt könyvéről, mely ugyancsak a technikum történetét mutatja be.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában