avatás

2020.06.26. 07:00

Emléktáblát avattak Zalaegerszegen Göcseji Pataki Ferencnek

A Kertvárosban csütörtökön felavatták Göcseji Pataki Ferenc festőművész emléktábláját, amit a róla elnevezett utca 15-ös számú házának falán helyeztek el.

HP

20200625 Zalaegerszeg Göcseji Pataki ferenc emléktábla avatása Fotó: Katona Tibor KT Zalai Hírlap

Fotó: © Katona Tibor

A Zalaegerszeg Kultúrájáért Közalapítvány által kezdeményezett és Farkas Ferenc szobrászművész által elkészített bronz dombormű avatásán Orosz Ferencné önkormányzati képviselő megköszönte a mű létrehozásában résztvevőknek, hogy az utcanévtábla-program újabb szép műtárgyát a városrészben helyezték el. Dr. Gyi­mesi Endre, a Zalaegerszeg Kultúrájáért Közalapítvány elnöke a 25 éves alapítvány tevékenységéről, majd Göcseji Pataki Ferenc életútjáról szólt megemlékezésében. Többek között elmondta, negyedszázada a neves évfordulók méltó megünneplésére, kulturális örökségünk ápolására, azon belül a város kulturális hagyományainak támogatására hozták létre ezt a civil szervezetet. A közalapítvány a képzőművészeti alkotások megszületése mellett a tudományos életet és az előadóművészetet is támogatta pályázatok segítségével. A 25 év alatt a megyeszékhely számára több mint negyedmillió forint érték létrehozása köszönhető a tevékenységének.

 

Az alapítvány két fontos vállalkozása a Zalaegerszegi Füzetek sorozat, valamint a 2005-ben indított utcanévtábla-program, aminek során domborművel állítanak emléket egy-egy utca kevésbé ismert hazai névadójának. Ennek a sorozatnak a 20. igényes alkotása a tegnap avatott dombormű.

Göcseji Pataki Ferenc Zalaegerszegen született 1909-ben helyi csizmadia mester gyermekeként, a mai Kölcsey utca egyik épülete volt a szülőháza. Tehetségét Istók János, Csány László monumentális szobrának alkotója ismerte fel, és ő irányította főiskolára, a képzőművészeti pályára. 1946-ban tért vissza szülővárosába és 1951-ig itt dolgozott, a helyi képzőművészeti kört vezette, s 1965-ben Kecskeméten hunyt el. Dr. Kostyál László művészettörténész elmondta, a festő képei közül az 1967-es emlékkiállításából származó több alkotást őriz a Göcseji Múzeum, köztük az egyik legjobbat, egy posztnagybányai stílusú, malmot ábrázoló tájképet. Göcseji Pataki Ferencnek fontos szerepe volt az egerszegi képzőművészek munkájának irányításában. Az ünnepségen Balaicz Zoltán a város nevében megköszönte az alkotást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában