Trianonról a temetőben

2020.06.09. 08:00

A veszteségről nem lehet érzelmek nélkül beszélni – Vaspörön is megemlékezést tartottak

Számos más településhez hasonlóan Vaspörben is megemlékeztek a trianoni békediktátum aláírásának századik évfordulójáról. Az eseményt pénteken este a község temetőjében tartották.

Gyuricza Ferenc

A történelmi Magyarország körvonala a temetőben tavaly kialakított emlékhelyen

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: Gyuricza Ferenc

A helyszín kiválasztása szimbolikus jelentéssel bírt, hiszen itt található a község I. és II. világháborús hősi halottainak emlékműve, egy éve pedig ugyanitt külön emlékhelyet is létesítettek a hősi halottak tiszteletére. A kőkeresztekkel teli kis téren ezúttal a történelmi Magyarország sziluettjét rakták ki kövekből, majd erre a „térképre” nemzeti színű és gyászszalag, valamint a centenáriumot jelző koszorú került.

A történelmi Magyarország körvonala a temetőben tavaly kialakított emlékhelyen
Fotó: Gyuricza Ferenc / Zalai Hírlap

A megemlékező rendezvényen Fülöp Imre Loránd, a település polgármestere szólt a jelenlévőkhöz. Beszédében felidézte a trianoni békediktátum létrejöttének és kihirdetésének körülményeit, majd rámutatott, hogy az milyen területi, gazdasági és lélekszámbéli veszteséget okozott az országnak. De szólt arról a lelki tehertételről is, amit a békeszerződés igazságtalan volta miatt magyarság immár száz éve hordoz magában. Mint mondotta, maga is erdélyi származású, ezért sem tud érzelmek nélkül beszélni az ország megcsonkításáról.

Ezt követően Kenessey Tibor, az egervári általános iskola igazgatója kapott szót, ő azokat a történelmi zászlókat – köztük egyes elcsatolt országrészek lobogóit – mutatta be, amelyeket felvonultattak a megemlékezéshez.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában