enyhítések

2020.05.12. 15:56

Újraindulhat a nemzetközi légi forgalom Szlovéniában

A szlovén kormány döntött a belföldi és nemzetközi légi forgalom újraindításáról, az első menetrend szerinti külföldi kereskedelmi járatok indulása június elsejétől várható – írta a helyi sajtó kedden.

MTI

A ljubljanai repülőteret üzemeltető Fraport cég közleményben üdvözölte a kabinet döntését, hangsúlyozva: az eddig érvényben lévő, a koronavírus-járvány megfékezése érdekében hozott korlátozások enyhítése elengedhetetlen ahhoz, hogy a légitársaságok elkezdhessék tervezni járataik újraindítását. Hozzátették: május végéig a külföldi légitársaságok többsége törölte a ljubljanai repülőtérre indított járatait. A Fraport úgy ítélte meg: az első nemzetközi járatok júniusban és júliusban várhatók, miután a kormány enyhít a határátlépés szabályain is. A Szlovéniába beutazók ugyanis kötelesek hétnapos karanténba vonulni a határátlépést követően, de a kormány várhatóan még májusban feloldja ezt a korlátozást.

Szlovénia a járvány miatt még március 17-én leállította a légi közlekedést, csak az evakuációs járatok, valamint a szájmaszkokat, lélegeztetőgépeket és egyéb védőfelszereléseket szállító repülőgépek kaptak leszállási engedélyt.

Járványügyi szakemberek szerint Szlovéniában lassan visszatérhet az élet a rendes kerékvágásba, az országban ugyanis már közel két hete egyszámjegyű az új koronavírus-fertőzéssel regisztráltak száma.

A legfrissebb adatok szerint 24 óra alatt eggyel – kettővel kevesebbel, mint egy nappal korábban -, 1461-re emelkedett az ismert koronavírus-fertőzöttek száma, és senki nem hunyt el a Covid-19 betegség következtében, a járvány halálos áldozatainak száma 102 maradt. A járvány megjelenése óta a kétmillió lakosú országban 64 547 tesztet végeztek. A diagnosztizált betegek közül 40-en vannak kórházban, közülük 9-et ápolnak intenzív osztályon.

Bojana Beovic, a kormány koronavírus-járvánnyal foglakozó szakbizottságának vezetője keddi sajtótájékoztatóján elmondta: a járványügyi intézkedéseknek köszönhetően a fertőzőképességet mutató reprodukciós ráta 1 alatt van Szlovéniában. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a vírus fertőzőképességéről korábban azt közölte, 1 fertőzött 2-3 embert tud megfertőzni akkor, ha semmilyen óvintézkedés nincs érvényben.

Ezek is érdekelhetik