Koronavírus Zalában

2020.05.11. 15:55

Mutatjuk a nagykanizsai óvodák gyermekfelügyeletére vonatkozó legfrissebb információkat

Az alábbiakban Balogh László polgármester hétfői, óvodákkal kapcsolatos tájékoztatóját közöljük.

zaol.hu

Forrás: Facebook

Fotó: Balogh László

„Tisztelt Kanizsaiak!

Lassan két hónapja, még március közepén rendkívüli szünetet rendeltem el az önkormányzat fenntartásában működő óvodákban. A nevelési intézményekben azóta ügyeleti rendszerben biztosítják a gyerekek felügyeletét. Az ovisokkal kezdetben három tagóvodában foglalkoztak a szakemberek, ám a 152/2020. (IV.27) Kormányrendelet alapján múlt szerdától a Nagykanizsa Központi Óvoda összes tagóvodájában fogadják a kicsiket. Az adatok azt mutatják, szükség van az óvodák által biztosított gyermekfelügyeletre, hiszen múlt héten nagyjából megduplázódott az ellátott óvodások száma.

Dr. Némethé Kovács Edit intézményvezetőtől azt a tájékoztatást kaptam, hogy az ügyeletet fertőző betegségben nem szenvedő gyermekek számára biztosítják abban az esetben, ha a szülő vagy más törvényes képviselő munkavégzés vagy egyéb ok miatt ezt igényli. A szülőnek felelőssége teljes tudatában, írásban kell nyilatkoznia arról, hogy a gyermek nem szenved fertőző betegségben. Az ügyelet igénybevételére a szándékot elektronikus levélben vagy telefonon kell jelezni a tagóvoda vezetőjének.

  • Az ügyeletet kiscsoportos formában szervezik, csoportonként legfeljebb 5 gyermek felügyeletét tudják biztosítani.
  • A gyermeket az óvoda bejáratában fogadják, a szülők nem léphetnek be az óvoda épületébe.
  • Az óvodapedagógusok beosztását az ügyeleti igényekhez igazítják. Ez azt jelenti, hogy a gyermeket nem biztos, hogy saját óvónénije fogadja az óvodában.
  • Kérik, hogy az óvodába csak a legszükségesebb holmikat hozzák magukkal a gyerekek. Az ovisok játékaikat a fertőzésveszély elkerülése érdekében hagyják otthon.
  • Egymás iránti felelősség, önmérséklet, lemondás és kitartás. Ezekre van most leginkább szükség.

    Balogh László

    Nagykanizsa Megyei Jogú Város polgármestere”

    https://www.facebook.com/baloghlacinagykanizsa/photos/a.583969555340676/760516937685936/?type=3&theater

     

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában