A katasztrófavédelem idén is pályázatot ír ki

2020.05.19. 08:00

Hét zalai önkéntes mentőszervezet jut pályázati támogatáshoz

Ez évben megyénkben hét önkéntes mentőszervezet jut pályázati támogatáshoz a központi költségvetésből. Az erre vonatkozó döntést a napokban hagyták jóvá.

Arany Gábor

A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság beszámolója szerint az önkéntes mentőcsoportok megalakítását nyolc évvel ezelőtt kezdeményezte a katasztrófavédelem. A központi, majd a területi rendeltetésű mentőszervezetek megalakítása és minősítése után a járási és települési szintű szervezeteket hívták életre. Ezek a csapatok ma már jól kiegészítik a hivatásos katasztrófavédelem munkáját, képesek hatékonyan, a hivatásosok irányítása mellett működni. Az önkéntes mentőszervezetek erősítésének elsődleges célja a települések önvédelmi képességének növelése volt. A szervezetekkel nő azoknak a száma, akik helyben vállalnak szerepet a károk felszámolásában.

Jelenleg országosan több mint húszezer önkéntes áll beavatkozásra készen az emberek biztonsága érdekében. A mentőszervezetekben tevékenykedők létszámának növekedésével arányosan a beavatkozások száma is emelkedett, 2019-ben már háromszáz katasztrófavédelmi műveletben vettek részt az önkéntes mentőszervezetek. A beavatkozásokhoz azonban nemcsak elhivatottságra és szakmai tudásra, hanem megfelelő felszereltségre, a kor kihívásainak megfelelő technikai eszközökre is szükség van.

Zala megyében hét önkéntes mentőszervezet közel 2,7 millió forint értékű tűzoltó védőeszközre és tűzoltótechnikai berendezésre, egyéb tűzoltási és műszaki mentési tevékenységhez kapcsolódó eszközre, valamint működési költségre pályázott sikerrel. A támogatott szervezetek: Thury Járási Mentőcsoport, Mura Járási Mentőcsoport, Pelso Járási Mentőcsoport, Maestriana Járási Mentőcsoport, Kerka Járási Önkéntes Mentőszervezet, Zala Mentőcsoport, Muraszemenyei Települési Mentőcsoport. A korábbi évekhez hasonlóan a katasztrófavédelem 2020-ban is kiírta azt a pályázatot, amely az önkéntes mentőszervezetek tevékenységéhez kapcsolódó technikai eszközök, működési költségek finanszírozására, védőruházattal való ellátásukra, tagjaik oktatásának, vizsgáztatásának támogatására nyújt lehetőséget a központi költségvetésből

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában