Hiányzik a közösség és a közönség

2020.05.07. 15:00

A lelkes amatőröket is várja online óráira a kanizsai Eraklin Táncklub Egyesület

Online társastáncórákat tart szombat esténként 19 órától az Eraklin Táncklub Egyesület.

Horváth-Balogh Attila

Zöldvári Klaudia és Lekszikov Csaba táncol

Fotó: Szakony Attila

A járványügyi intézkedések miatt a művészeti csoportok tagjai nem találkozhatnak, nem próbálhatnak, a fellépésekről nem is szólva. A nagykanizsai Eraklin Táncklub Egyesületnél sincs ez másként.

– Elég nehezen viseljük a helyzetet, ebből született meg az ötlet, hogy legalább virtuálisan legyünk együtt, az internet segítségével – hallottuk Lekszikov Csabától, a táncklub egyesület elnökétől. – Ezért szinte a veszélyhelyzet kihirdetése óta az egyesület Facebook-profilján, zárt csoportban tartjuk meg a próbákat a táncosainknak. S ha már így adódott, mivel a világhálón gyakorlatilag végtelenek a lehetőségek, akár sok ezer embert is meg tudunk szólítani, úgy döntöttünk, kicsit népszerűsítenénk a táncot és a táncklubot a kívülállók körében, s nem utolsósorban, szeretnénk az embereknek örömet okozni a mostani bezártság közepette. No meg persze nekünk is nagyon hiányzik a tánc, a közösség és a közönség… Ennek jegyében szombat esténként egészen az alapoktól kezdve vezetjük végig az érdeklődőket a tánc világában.

Zöldvári Klaudia és Lekszikov Csaba táncol
Fotó: Szakony Attila

Az online táncórákat általában Lekszikov Csaba és felesége, Zöldvári Klaudia tartja, a repertoárban természetesen az Eraklintól megszokott standard és latin-amerikai táncok szerepelnek, az angol keringőtől a szambáig.

– Amikor elkezdtük, rengeteg biztató üzenetet és kommentet kaptunk, amiből úgy érzékeltük, hogy a kezdeményezést folytatnunk kell – szögezte le Lekszikov Csaba.

– Meglepődtünk, hogy olyanok is csatlakoztak hozzánk, akik eddig nem mutattak fogékonyságot a tánc iránt; talán mert attól féltek, hogy a többiek nevetnek rajtuk, vagy egyszerűen csak zavarban érezték volna magukat, ha mások is látják őket tánc közben.

Csaba jelezte: az Eraklin Facebook-oldalán minden eddigi felvétel visszanézhető, így bármikor lehet csatlakozni az online táncórákhoz, nem kell attól tartani senkinek, hogy valamiről lemarad.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában