A koronavírusból kigyógyulva vállára veszi a missziós keresztet a keszthelyi tévés

Mint arról korábban beszámoltunk, a keszthelyi tévéssel és családjával ez történt.

Minden március utolsó hétvégéjén kezdődött, amikor Kalapos István édesanyjával és a néhány éve külföldről hazatért szomszédasszonnyal előbb Vonyarcvashegyre, majd másnap Fenékpusztára kerékpározott, kicsit kiszakadva a bezártságból. Utóbbi túrán, a visszaúton erős, hideg szél fújt szembe, ezért hétfőn, amikor estére belázasodott, rázta a hideg, arra gondolt, meghűlt, esetleg influenzás, a koronavírus tipikus előtünetei – mint a levertség, a fáradtság, az álmosság, illetve a száraz köhögés – nem jelentkeztek nála.

– Ám mivel a Covid-19 és az influenza jelei összekeverhetők – folytatta a műsorvezetőként, vőfélyként is ismert televíziós –, betartottam a protokollt, kedden értesítettem a háziorvosomat, elmondtam a tüneteimet, de a helyzet akkor kezdett igazán gyanússá válni, amikor másnapra édesanyám és édesapám is belázasodott. Egyikőjük sem volt emberek között, apukám nem is tudott volna, hiszen tavalyi lábamputációja miatt tolószékhez kötötten élt, a rehabilitációja február 28-án ért véget. Azt gyanítják, esetleg hazahozhatta a koronavírust, mivel akkor még nem volt látogatási tilalom az influenzajárvány miatt, de erre nincs bizonyíték.

A családfő csütörtökre rosszabbul lett, lázát a gyógyszerek nem, csak a borogatás mérsékelte, ezért háziorvosa péntekre megrendelte az ujjbegyből vett vérmintát elemző gyorstesztet, amely az antitesteket mutatja ki; ez mindhármójuk esetében negatív lett. Utólag elemezve a történteket, fogalmazott Kalapos István, mivel ezek nagyjából a nyolcadik naptól termelődnek, még nem voltak felfedezhetők.

– Ahogy elmentek a mentőszolgálat munkatársai, édesapám fáradtságra panaszkodott, lefeküdt, este hét után pedig elkezdte nagyon furcsán venni a levegőt, ezért segítséget kértünk – folytatta a tragikus nap történetét a műsorvezető. – A gyorsan kiérkező mentők már eszméletlenül találták, a szaturációja mérhetetlen volt, azonnal oxigént kapott, hogy szállítható állapotba hozzák, s a hordágyra való átemelés közben ne omoljon össze a légzése. A keszthelyi sürgősségi osztályra végül negyed 10-kor került be, intubálták, lélegeztető gépre tették, de nem sokkal később leállt a légzése, a keringése és meghalt. Kétoldali tüdőgyulladást állapítottak meg nála. Ezek után anyukámtól és tőlem garatnyálkahártya- és orr­váladékmintát vettek, majd érkezett a lesújtó diagnózis: megfertőződtünk a koronavírussal.

Jöttek is a tünetek, István egyre erősebben köhögött, neki és édesanyjának csillapíthatatlan volt a láza, ezért a keszthelyi kórházban mellkas-CT-t végeztek náluk, amely kimutatta a kezdődő kétoldali tüdőgyulladást, így a zalaegerszegi Szent Rafael Kórház fertőzőosztályára vitték őket, ahol egy hetet töltöttek. Széles spektrumú, erős, intravénás antibiotikumos kezelést kaptak, amelynek hatására lement a lázuk, és állapotuk is napról napra javult.

Múlt csütörtökön térhettek haza, most otthoni karanténban vannak. Kalapos Istvánt három negatív teszt után gyógyultnak nyilvánították, 68 éves édesanyja mintavétele – mivel idős szervezetéből nehezebben ürül ki a vírus – ma lesz, de minden jel arra utal, hogy ő is felgyógyult. Elmondta még, az ÁNTSZ által elvégzett kontaktkutatás megállapította, hogy korábban nem adta tovább a fertőzést.

A tévés azt mondta, akadtak mérföldkövek, amelyeknél „az ember hitét, bizalmát veszti”. Az első édesapja gyors halála volt, aki három nap alatt elment.

– Húsvétvasárnap lett volna 74 éves – mondta. – Nagyon régóta cukorbeteg volt, szív- és érrendszeri problémákkal, érszűkülettel küzdött, amputálták az egyik lábát; sajnos, ő egy „sima” influenza szövődményeibe is belehalt volna.

A tragédia után jöttek az újabb, a csüggedést fokozó tények: a 8-9 napig tartó láz, majd a száraz köhögés, ami tipikus Covid-tünet, s végül a tüdőgyulladás. A spirál lefelé vitte őket lelkileg.

– Ám élő istenhittel rendelkezünk, ami átsegített minket a nehézségeken – szögezte le Kalapos István. – Édesapám a virágvasárnap előtti pénteken halt meg, s egy ismerős vont párhuzamot: ugyanúgy, ahogyan Jézus pálmaágak között, szamárháton vonult be Jeruzsálembe, talán ő is ilyen körülmények között tért meg a Teremtőjéhez. És hiszem, hogy édesanyámmal a segítséget odaföntről kaptuk, mint ahogyan azt is vallom, Isten azért szólította magához apukámat, hogy még több szenvedéstől megóvja, mert orvosai szerint hamarosan a másik lábát is amputálni kellett volna.

A csonkán maradt családért a bajban három imacsoport, négy katolikus és egy görögkatolikus pap imádkozott, a keszthelyi Fő téri templomban pedig a húsvéti vigíliát a gyógyulásukért ajánlották. A kórházban fekve is tudták, érezték és hittek benne: felépülnek, bár persze akadtak mélypontok, árulta el a műsorvezető, hozzátéve: nézték a nagyheti szertartásokat, és „bizonyos evangéliumi részeknél ugyan megjött a sírás, de vele együtt a bizalom is, hogy Isten velünk van”.

– Most folytatni kell majd az életet, talán a munka is segíti a sebek gyógyulását – nézett a jövőbe Kalapos István. – És tudom, missziós keresztet kaptam, ezért s nem öncélúan vállalom, vállaljuk a nyilvánosságot. Az a feladatom, hogy az embereknek visszaadjam a reményt és a hitet, hogy vannak gyógyulások, s hirdessem az evangéliumot, azt, hogy a fennebbvaló létezik, mert nélküle a nehéz és válságos időszakokat nem tudnánk átvészelni.