Kihirdették a Zrínyi Ilonáról elnevezett verseny megyei eredményét

2020.03.11. 11:30

Ők a legjobb zalai matekosok

A legeredményesebb 95 diák részesült jutalomban kedden a 31. Zrínyi Ilona matematikaverseny megyei eredményhirdetésén a ­Batthyány-gimnáziumban.

Benedek Bálint

Az országos döntőbe jutott diákok csoportja. Balról, első sor: Bálint Orsolya, Szabó Zsombor, Péntek Vízkelety Kristóf, Horváth Gellért Benedek, Tálosi Mátyás, Wolf Erik. Második sor: Ferencz Orsolya, Alexandrova Angelina, Simon Dániel, Száraz Dániel (Horváth Ádám helyett vette át), Dancsák Dénes és Czett Mátyás. A képről hiányzik: Tuboly Laura, Szlavicsek Zorán Mór

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: Szakony Attila

A rendezvényt Balogh László polgármester nyitotta meg. Köszöntőjében méltatta a matematika iránt érdeklődő kreatív fiatalokat, az őket oktató pedagógusokat, és köszönetet mondott a támogató családi, szülői légkörnek. Hozzátette: a matematikára kicsit születni kell, a versenyzőknek viszont nem elég pusztán a jó érzék, annak szorgalommal is illik társulnia. Öröm, hogy Zala megyében ezek a feltételek adottak, s ennyi tehetséges fiatalt köszönhetnek.

Az eseményen elhangzott: a szervező Matematikában Tehetséges Gyermekekért Alapítvány versenyének első fordulóján 56 514 diák, köztük több mint 14 ezer határon túli magyar tanuló oldotta meg a példákat. A viadal amúgy a ma oly népszerű tesztverseny feladataira épült, melynek lényege, hogy mindegyik feladatnál öt válaszból kell az egyetlen jót kiválasztani. Ezúttal a 2–12. osztályosoknak hirdették a versenyt.

Az országos döntőbe jutott diákok csoportja. Balról, első sor: Bálint Orsolya, Szabó Zsombor, Péntek Vízkelety Kristóf, Horváth Gellért Benedek, Tálosi Mátyás, Wolf Erik. Második sor: Ferencz Orsolya, Alexandrova Angelina, Simon Dániel, Száraz Dániel (Horváth Ádám helyett vette át), Dancsák Dénes és Czett Mátyás. A képről hiányzik: Tuboly Laura, Szlavicsek Zorán Mór Fotó: Szakony Attila / Zalai Hírlap

– Zala megyében hat város 8 iskolájában 1116 fiatallal zajlott a megyei forduló – fogalmazott Erdős Gábor, a felső tagozatos és középiskolás feladatsorok lektora. – A legtöbbjük az egyéni versenyben ért el kimagasló eredményt, de vannak köztük olyan diákok, akik ugyan az egyéniben nem jutottak évfolyamukon a legjobb 10 közé, de két iskolatársukkal együtt csapatban nyújtott kiemelkedő eredményükkel kerültek a díjazottak közé.

Díjazták a legsikeresebb felkészítő tanárokat is, továbbá a legjobban teljesítő iskolák vándorserleggel térhettek haza. A legjobb 14 diák képviseli a megyét az országos döntőben, melyet április 17. és 19. között Kecskeméten tartanak meg.

Eredmények, országos döntőbe jutottak. 2. osztály: Tuboly Laura (Nagykanizsa, Zrínyi Miklós–Bolyai János-iskola). 3. osztály: Horváth Gellért Benedek (Zalaegerszeg, Izsák-iskola), Szabó Zsombor (Zeg., Eötvös-iskola). 4. osztály: Szlavicsek Zorán Mór (Hévíz, Illyés-iskola). 5. osztály: Bálint Orsolya (Keszthely, Csány-Szendrey-iskola), Péntek Vízkelety Kristóf (Alsópáhok, Dr. Szántó-iskola), Tálosi Mátyás (Nk., Batthyány-gimnázium). 6. osztály: Wolf Erik (Zeg., Zrínyi-gimnázium). 7. osztály: Alexandrova Angelina (Keszthely, Vajda-gimnázium). 8. osztály: Dancsák Dénes (Nk., Batthyány-gimnázium). 9. osztály: Simon Dániel (Zeg., Zrínyi-gimnázium). 10. osztály: Ferencz Orsolya (Nk., Batthyány-gimnázium). 11. osztály: Horváth Ádám (Zeg., Zrínyi-gimnázium). 12. osztály: Czett Mátyás (Zeg., Zrínyi-gimnázium).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában