Közös erővel a járvány ellen

2020.03.25. 13:00

Kemény napok állnak a nagykanizsai gyógyszerészek mögött

Dr. Lukács Mária, a Zala Megyei Gyógyszerészi Kamara kanizsai elnöke szerint a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hiteles tájékoztatás és az összefogás életeket menthet.

Benedek Bálint

Dr. Lukács Mária a nagykanizsa-palini Zöldfenyő gyógyszertárban

Fotó: Szakony Attila

- Kemény és rendkívül megterhelő napok állnak mindanynyiunk mögött – fogalmazott dr. Lukács Mária. – A gyógyszerészek, valamint a patikákban tevékenykedő szakszemélyzet közös erővel dolgozik azon, hogy minden gyógyszer biztonságban eljuthasson minden korosztályhoz. Eddig soha nem ismert roham árasztotta el a gyógyszertárakat, számtalan problémával, mivel az egészségügyi alap- és szakellátás teljes erővel a koronavírus elleni védekezésre készül. Az orvosok ugyancsak igyekeznek segíteni, de rájuk is számtalan feladat hárul.

Dr. Lukács Mária a nagykanizsa-palini Zöldfenyő gyógyszertárban
Fotó: Szakony Attila

Dr. Lukács Mária hozzátette: nem tudják, hogy a következő napokban mire számíthatnak, ezért néhány információval igyekeznek se-

gíteni a patikákba érkezőknek, akik fegyelmezettségükkel és türelmükkel nagy mértékben hozzájárulhatnak a gyors és pontos gyógyszerkiadáshoz.

– Kérjük, hogy sorban álláskor mindig tartsák be a szükséges távolságot egymástól – folytatta a kamarai vezető. – Amennyiben szükséges, viseljenek védőfelszerelést, szájmaszkot és kesztyűt. Ezeket is minden esetben fertőtlenítsék a szokásos otthoni fertőtlenítőszerekkel, hisz’ számtalan kórokozó képes a felületükre tapadni a nap folyamán. Egyelőre sajnos a maszk és védőfelszerelés ellátása szünetel, de bízunk benne, hogy belátható időn belül jut belőlük a patikákba is. E védőfelszerelés árképzése a gyártónál és a nagykereskedőknél kezdődik, és remélhetőleg önmérsékletet tanúsítva teszik ezt, ezáltal elkerüljük azt a helyzetet, hogy csillagászati összegekért kerüljenek a gyógyszertárak polcaira.

A szakember szerint van elég gyógyszer, a szállítási rend is helyre állt. Nem feltétlenül szükséges három havi gyógyszerszükségletet kiváltani, annál is inkább, hogy minél többen jussanak létszükségletű gyógyszereikhez. Ha valamely gyógyszer esetleg éppen nem szerezhető be, azt az adott gyógyszertár igyekszik pótolni vagy helyettesíteni másik gyártótól származó készítménnyel. Kérik, hogy mindenki fogadja el a gyógyszerész tanácsát, hiszen legjobb tudásuk szerint járnak el, folyamatosan tájékozódva a jelenlegi helyzetről.

– A betegeknek fontos tisztában lenniük azzal is, hogy a közeljövőben lejáró receptjeik érvényessége a helyzet miatt automatikusan 90 nappal meghosszabbodik, vagyis ezeket a vényköteles gyógyszereket sem kell azonnal kiváltani – említette dr. Lukács Mária. – Ugyanez vonatkozik a közgyógyigazolvánnyal rendelkező betegekre is. Az igazolványok lejárata 90 nappal meghosszabbodik, a vonatkozó pénzügyi keretek pedig feltöltés alatt állnak, de ez a folyamat némileg több időt igényel a Nemzeti Egészségkezelő Alap részéről.

Ugyanakkor a szakgyógyszerész a páciensek védelmében elmondta: a városból hazaérve érdemes az utcai ruháikat és cipőjüket elkülöníteni. Az otthoni fehérítő és fertőtlenítőszereikkel történő felülettisztítás és gyakori kézmosás pedig elégséges védelemnek ígérkezik a szakmai leírások alapján. Amennyiben betegnek érzik magukat, tartós lázzal (38 Celsius-fok feletti testhőmérséklet) küzdenek, esetleg köhögnek, hívják fel háziorvosukat, aki tájékoztat a további teendőkről.

– Bízunk benne, hogy közös erővel túljutunk ezen a krízisen – tette hozzá a gyógyszerész. – Ehhez mindenkitől felelős magatartásra van szükség, hogy vigyázzanak magukra és másokra is. Az idősek figyelmét fel kell hívni, hogy maradjanak otthon, kérjék hozzátartozóik, illetve idősellátó szervezetek segítségét. Az orvosok, gyógyszerészek, egészségügyi szakdolgozók, mentősök azon fáradoznak, hogy megakadályozzák a vírus terjedését és gyógyítsák a betegséggel küszködőket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában