Beszámoló a dél-olaszországi járványhelyzetről a zalai származású tanárnőtől

– Kezdetben együttérző figyelemmel követtük az első megbetegedések híreit, amik a távoli Vuhanból érkeztek. Aztán január végén regisztrálták az első olasz beteget a Codognoban, egy 15 ezer lakosú lombard kisvárosban – írta elektronikus válaszában Ági. – Pár napon belül elszabadult a pokol. Egymás után új és új fertőzéseket mutatott ki a tamponos vizsgálat, amelynek a városka majd minden lakóját alávetették. Kezdetben igyekeztek felderíteni a fertőzések láncát, amely egyre bonyolultabbá vált. Lombardia több városát izoláltak, de akkor már késő volt.

– Mik voltak az első intézkedések?

– Március 2-án bezárták az érintett területek iskolait, egyetemeit, majd 8-án Lombardiát és még 15 járást más megyékben.

Én Nápolyban élek. Nálunk is lezárták az iskolákat, mert bár a gyerekeknél csak ritkán alakul ki tüdőgyulladás, de ők azok, akik leginkább terjesztik a járványt a családban. Nos, ekkor javasolta először infektológus férjem, hogy önkéntes karanténba kellene vonulnunk a nyaralóba Formiába, a Nápolytól 80 km-re lévő kisvárosba, ahol valamennyien elférünk. De hogy lehet elzárkózni a világtól, amikor mi vigyázunk pár hónapos unokánkra, amíg a lányom dolgozik? Így vártunk.

Közben érkeztek az egyre ijesztőbb hírek. A fertőzés első hetében, amikor még jóformán senki nem tudott semmi biztosat, az emberek éppúgy jártak orvoshoz, vagy komolyabb problémák esetén a sürgősségire, ahogy megszokták. Így egyre több orvos és az egészségügyi dolgozó került kapcsolatba a covid19-el megfertőzött beteggel. Őket azonnal karanténba küldték, de így kiesett sok értékes ember a gyógyításból. Pár nap alatt „védett folyosókat” szerveztek, ahol az orvosok védőöltözetben fogadták a koronavírus gyanús betegeket, de ez már nem segített a megfertőződött egészségügyeseken. Mára már 14 orvos halt meg koronavírusban és sok az áldozat a nővérek között is. Sajnos a mindennapi halálesetek között egyre gyakrabban bukkanunk ismerősre, barátra.

– Mégis el kellett utazni?

– Mind a lányom, mind a vőm munkahelyén, mind mindenütt máshol, ahol lehetett, lehetővé tették az otthoni munkát. Akkor döntöttünk.

Szerencsénk volt, másnap, március 10-én már nem tudtunk volna elindulni. Egész Itáliát leblokkolták. Mindenütt bezárták az üzleteket az élelmiszerboltok és a gyógyszertárak kivételével. Olaszország teljes lezárásával az volt a cél, hogy lassítsák a járvány terjedését, mert a kórházak már alig vagy nagyon nehezen tudták ellátni az egyre több beteget. Gyakran más megyékbe kell szállítani őket mert megteltek az intenzív osztályok.

– Mivel jár az önkéntes vagy hatósági karantén?

– Csak azok hagyhatják el igazolással az otthonukat, akik munkába mennek vagy élelmiszerboltba, illetve gyógyszertárba. A rendelet megszegőire három hónap elzárás vár. Sajnos ilyen is akad, de a közúti ellenőrzés rendkívül szigorú és a járvány terjedése itt délen még nem öltött annyira dramatikus méreteket.

Mi szerencsére együtt vagyunk valamennyien, a lányaink, vejem, kisunokám és a férjem. Szörnyű lehet azoknak, akik távol élnek szeretetteiktől és megbetegedés esetén sem tudnak ott lenni szüleik, nagyszüleik mellett. A mindennapjaink egyformán, de nem unalmasan telnek. A fiatalok délelőttönként hat órát dolgoznak, míg mi, nagyszülők elvégezzük a házimunkát és játszunk a gyerekkel. Igaz, közben azért a férjem is dolgozik, bár ő is az idén ment nyugdíjba, mint én, de továbbra is igazgatja folyóiratát, ami a fertőzésekkel foglalkozik.

Délután beszélgetünk, játszunk, olvasunk. A gyerekeim a minap felásták a kertet, zöldséget szeretnének termeszteni. Ilyesmi eddigi életük során soha eszükbe nem jutott volna.

– A bevásárlás?

– Hetente egyszer az egyik fiatal veszi meg a szükséges élelmiszert a legközelebbi üzletben. Az élelmiszerboltok előtt hosszú sorok állnak, mert nagyon kevés vásárlót engednek be egyszerre.

– Vannak óvintézkedések a boltban?

– Belépés előtt fertőtlenítőfolyadékkal kell kezet mosniuk a vásárlóknak és kapnak egyszer használatos kesztyűt. Minden családból csak egy ember léphet be az üzletbe. A boltban kapható majdnem minden, talán zöldségből van hiány. No és a gyógyszertárakban nem lehet maszkot kapni. Mi a megvásárolt árut egy napig a garázsban vagy a teraszon hagyjuk. Lehet, hogy felesleges elővigyázatosság, de erről a vírusról oly keveset tudni, hogy egy kis plusz óvatosság nem árt.

– Hogy viselik az emberek?

– A megszorítások és a tényleg drámai hírek ellenére sem észleltem pánikot. Az emberek érzik, hogy a rendelkezések az ő életük védelmében születtek és betartják őket.

– Helyi rendelkezések?

– Itt Formiában naponta fertőtlenítik az utcákat. A polgári védelem egy autója járja a várost és hangszóróval érdeklődik, hol és kinek van szüksége segítségre. De kisvárosban egyszerűbb ilyesmit megszervezni, mint egy több milliós városban, no és itt még nincs az a szörnyű helyzet, mint Lombardiában. Formiában egy halálos áldozata volt eddig (múlt pénteki adat) a járványnak, egy 80 éves néni, de a járásban már több száz fertőzöttel és hat áldozattal számolhatunk, köztük egy aránylag fiatal 45 éves hölgy, aki Észak-Olaszországból, Cremonából érkezett haza.

Tudjuk, hogy ez az állapot nem fog sokáig tartani, 2-3 hét múlva várják a járvány teljes kibontakozását itt délen is. Bízunk benne, hogy a szigorú intézkedések következtében nem lesz olyan súlyos kifejletű, mint északon. Az egészségügyi intézmények itt nem olyan felszereltek, bár készítik a járványkórházakat és megduplázták az intenzív osztályok befogadóképességét.

– Családok összetartása?

– Vannak pozitív hatásai is ennek a helyzetnek. A szülők felfedezték, fontos és jó dolog az iskola, és örülnek, hogy a távoktatás működik. Az én régi sulimban kiosztottak azoknak a gyereknek 100 laptopot, akiknek vagy nem volt, vagy több testvérük van és a család egyetlen komputere nem lenne elég. Az iskolai könyvtárból kiosztottak majdnem minden könyvet a gyerekek között, köztük Szabó Magda Abigél című regényének 3 példányát, amit én ajándékoztam az iskolámnak nyugdíjba menésemkor.

A karantén újraértékeli a családi kapcsolatokat is. Ma már nem szokás három generációnak együtt élnie, kezdetben mi is tartottunk tőle, mert megszoktuk önállóságunkat, szabadságunkat. De működik. A gyerekeink vigyáznak ránk, nem engednek elmenni bevásárolni, mi pedig igyekszünk a magunk módján segíteni őket.

– Mit üzen?

– Magyarországon még az elején tartotok, bár nincs világos képem a fertőzöttek számáról, se földrajzi elhelyezkedéséről. Egyet tudok mondani, amit itt is naponta ismételnek: maradjatok otthon! Az idősebbek kérjenek segítséget fiatal rokonaiktól, barátaiktól a bevásárlásokhoz, és kerüljék a kontaktust mindenkivel. Még a családtagokkal is csak 1-1,5 méter távolságból érintkezzenek.

Ez a járvány is el fog egyszer múlni. Kínában talán sikerült visszaszorítani, mert drákói módszerekkel akadályozták a terjedését. Kétségkívül szükség van központi rendeletekre, az élelmiszerboltokban szabályozni kell a vásárlók számát, de kellő figyelemmel és intelligenciával mindenki érzi, tudja, hogyan lehet csökkenteni a fertőzés eshetőségét.

Különös Zalai és itáliai kapcsolat

Berta Ágit 2016 augusztusában ismerhették meg a Zalai Hírlap olvasói. A Zalából származó tanárnő több mint 40 éve Olaszországban él, az ottani közösség aktív tagja. Közreműködője volt egy különös, második világháborús történet felgöngyölítésének, amelynek szálai Lentibe vezettek. Az olasz levéltári és egyházi forrásokból derült ki, hogy fiumei közvetítéssel küldött anyakönyvi kivonatokat Alta Villa Silentina egyházközsége a magyarországi Lentiben élő zsidóknak, hogy ezekkel próbáljanak megmenekülni az elhurcolástól. A segítség későn érkezett, a papírok az olasz állam kiugrási kísérlete miatt már nem védték meg a felmutatóikat, így koncentrációs táborban vesztették életüket Lenti város zsidó lakói. A történet nyomán kapcsolat létesült egy budapesti általános iskola, Lenti városa és a nápolyiak között.