A szaporodásbiológia titkairól

2020.02.10. 10:00

Nem könnyű „összehozni” a jó tulajdonságokat a méheknél

Szombaton folytatódott a Nagykanizsa és Környéke Méhészegyesület szakmai továbbképzés-sorozata a Halis István Városi Könyvtárban.

Horváth-Balogh Attila

Dr. Kolics Balázs volt az egyik előadó

Fotó: Gergely Szilárd

Ezúttal Hampuk Gábor megyei szaktanácsadó adott tájékoztatást a méhészetet érintő aktuális kérdésekről, majd dr. Kolics Balázs, a Pannon Egyetem Georgikon Kar Növénytudományi és Biotechnológiai Tanszék tudományos munkatársa tartott előadást, aki lapunknak a náluk zajló méhészeti kutatásokról számolt be.

Dr. Kolics Balázs volt az egyik előadó
Fotó: Gergely Szilárd

– Kutatásaink központi témája a méhek ivarigényének vizsgálata – bocsátotta előre dr. Kolics Balázs. – Ez tulajdonképpen arról szól, hogy a méheknek sajátos a szaporodásbiológiája, s az egyetlen olyan „háziállatunk”, melynél a szaporodást nem tudjuk irányítani, mert az anyaméh a levegőben, repülés közben párosodik. Pedig a betegségekkel szemben ellenállóbb, jól hordó méhfaj csak az ilyen tulajdonságokat mutató családok keresztezésével állítható elő. Ezért a méhek esetében a fedeztetés, az inszemináció gyakorlatilag művi fedeztetés lehet csak, más lehetőségünk nincs rá, hogy a jó méh­családokat „összehozzuk” és pozitív tulajdonságaikat megőrizzük. De ez sajnos egyfajta beltenyésztést is jelent, óhatatlanul erősödnek és öröklődnek a negatív jellemzők is. Ezért fontos a folyamat során figyelemmel kísérni a méhek ivari génjeit, erre fejlesztettünk ki Keszthelyen egy módszert.

A méhészek szakmai előadássorozata szombaton folytatódik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában