a közbiztonság javítása a cél

2020.02.12. 07:00

Felújítják és bővítik Zalakaros kamerarendszerét

Felújítják, bővítik a fürdőváros térfigyelő kamerarendszerét.

Horváth-Balogh Attila

Fotó: pixabay.com

Novák Ferenc polgármester elmondta: Zalakaros képviselő-testülete a közbiztonság javítása, a nyomozati munka segítése érdekében a meglévő térfigyelő kamerarendszer bővítésére kért javaslatot a helyi rendőrőrstől, a körzeti megbízottól. Ez alapján kiderült, hogy a jelenleg működő, 2013-ban beüzemelt kamerák elavultak és már nem elégítik ki a térfigyelő rendszerekkel szemben támasztott követelményeket. Ám a rendszer bővítése új térfigyelő pontokkal csak a központi egység felújítása után lehetséges.

A polgármester jelezte, ezért első ütemben ennek korszerűsítése indokolt a már üzemelő térfigyelési pontokkal együtt, bővítve a rendőrségi ajánlásban szereplő rendszám-felismerő technológiával, valamint a településközpont megfigyelését szolgáló 3 új térfigyelési ponttal. Ennek költsége az első becslések szerint nettó 14,4 millió forint. A rendőrőrs képviselőjével tartott helyszíni bejárás során pedig a település lefedése érdekében további 18 térfigyelési pont kialakítására lenne szükség, melyek kiépítését több ütemben, 2021-től lehetne elvégezni, a központi egység felújítása után.

Kiemelt képünk illusztráció!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában