Intézmények, utak és közterületek

2020.01.10. 07:00

Pályázati támogatásokkal valósítana meg fontos célokat Lovászi vezetése

A településen a helyi egészségügyi intézmények fejlesztésére, rendbetételére helyeznék a hangsúlyt az idén. Közben pedig zajlik az önkormányzati étterem felújítása.

Korosa Titanilla

Czigány Ádám, a kivitelező Le-Ko Kft. projektvezetője (balról) és Kovács Ferenc egyeztet az önkormányzati étteremben Fotó: Korosa

A tavaly októberi választáskor Kovács Ferenc nyerte el a polgármesteri széket Lovásziban, ő az előző ciklusban alpolgármester volt a településen.

– A legfontosabb kihívás, hogy az egészségügyi intézményeinket fejlesszük – kezdte vázolni idei terveiket Kovács Ferenc. – Van háziorvosi, fogorvosi és védőnői szolgálat rendelővel, illetve egy gyógyszertár is működik a faluban. Az első hármat az önkormányzat üzemelteti. Szükség lenne az intézmények teljes akadálymentesítésére, mert ez csak részben van megoldva, és lassan szankciókra számíthatunk. A háziorvosi rendelő bejárata akadálymentes, de lenne ott is tennivaló, a fogorvosi rendelőnél egyelőre mobil rámpát alakítottunk ki, de az előírás szerint kellene a külső megközelítés, ahogy a gyógyszertárnál is. Ezek mellett a belső helyiségek akadálymentesítését is szeretnénk megoldani. A védőnői szolgálatot pedig áthelyeznénk a fogorvos és a gyógyszertár mellé, a költözés azért is időszerű, mert a védőnői szolgálat helyisége rossz állapotban van, repedeznek a falai. Pályázunk a célra és bízunk benne, hogy elnyerjük a maximum 30 millió forintot. A tervezés már zajlik.

Czigány Ádám, a kivitelező Le-Ko Kft. projektvezetője (balról) és Kovács Ferenc egyeztet az önkormányzati étteremben Fotó: Korosa

Kovács Ferenc arról is beszélt, hogy a település óvodájára is ráférne immár a felújítás, tavaly nem nyert az e célra benyújtott pályázatuk, de idén újra próbálkoznak. A tervek szerint nyílászárók cseréje, a beltér, a vizesblokkok megújítása valósulhatna meg.

– Az óvoda kihasználtsága jó, 50 körüli a létszám, és növekszik. Pedig vannak családok, ahonnan Lentibe vagy máshova íratják a gyerekeket – tette hozzá a polgármester.

Az utak karbantartása is fontos feladat. A zártkerti területen lévők felújítására támogatást nyert az önkormányzat, ebből a kútfeji hegyen a kőburkolatú utat teszik rendbe hamarosan. A beltéri utak megújítása is időszerű, bár ehhez is forrásra lenne szükség.

– Folyamatban van az önkormányzati étterem átalakítása, bővítése, felújítással egybekötve – folytatta Kovács Ferenc. – A munkálatok tavaszra be is fejeződnek. Itt étkeznek az óvodások, az iskolások, a szociális otthon lakói, illetve vannak külsősök, és Tormaföldéről is érkeznek ide ebédért, így közel 200 főre főznek naponta.

A falu köztereinek rendbetétele is a célok közt szerepel. A polgármester kiemelte: cél, hogy a terek, szobrok és egyéb emlékek rendezettek legyenek, hogy büszkén mutathassák meg ezeket a látogatóknak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában