Újévköszöntő fogadás

2020.01.10. 07:00

Igazítanak Hévíz arcán, lehetőségein

Folytatódik a város megújítása, fejlesztése 2020-ban is, fogalmazott Papp Gábor polgármester a hagyományos újévköszöntő fogadáson, leszögezve, a térség települései között egyre szorosabb a kapcsolat, amely a turizmust és a gazdaság egészét tekintve is sikerrel kecsegtet.

Varga Lívia

Hévíz sikere az itt dolgozók, itt élők és a partnerek együttműködésében rejlik. Őket látták vendégül a fogadáson Fotók: Strobl Gábor

Tavaly számos jelentős beruházás kezdődött, illetve befejeződött Hévízen, összegzett Papp Gábor, majd sorolta: teljesen megújult a Széchenyi utca, ami már régi adósság volt, az eredményt pedig az építész szakma köztérmegújítási nívódíjjal ismerte el. Emellett újjászületett a nagy parkoló, rendbe tették a Zrínyi utcai ivóvízvezetékeket, folytatták a tóvédelmi programot, s új kamerarendszert telepítettek.

Papp Gábor kiemelte, hogy kiváló a hévízi önkormányzat kapcsolata a városban működő egyházakkal, egyesületekkel, civil szervezetekkel, illetve a kormányzati és a rendvédelmi szervekkel, szolgáltatókkal, vállalkozásokkal, de hasonlóan erős a partnerség a térség városaival, így Keszthellyel, Zalaegerszeggel, Zalakarossal, s a környező, nyugat-balatoni településekkel, mely kapcsolat további szorosabbra fűzése az előrelépés záloga.

– Hiszem, hogy tágabb környezetünkkel együttműködve még nagyobb eredményeket érhetünk el, ha mindannyian beleadjuk e kapcsolatokba azt a tőkét, amivel rendelkezünk, s azokat a tapasztalatokat, amelyek az egyes települések számára hasznosnak mutatkoztak az eltelt időszakban – szögezte le a polgármester. – Bízom abban, hogy partnerségünk ugyanolyan jó és szilárd marad, mint eddig, sőt tovább erősítjük azt.

Papp Gábor: Ebben az évben is sok munkánk lesz…
Hévíz sikere az itt dolgozók, itt élők és a partnerek együttműködésében rejlik. Őket látták vendégül a fogadáson Fotók: Strobl Gábor

„Ebben az évben is sok munkánk lesz, ismét igazítunk Hévíz arcán, lehetőségein”, mondta Papp Gábor. A fontosabb beruházások sorában megemlítette, hogy megkezdődik a Hévíz-Balaton Airport fejlesztése, kitelepítik az autóbusz-pályaudvart, s újat építenek helyette, megújul a Kölcsey utca, a teljes belváros és a termelői piac, valamint felépül a város új sportcsarnoka, s két sétányt alakítanak ki, amelyeken körbejárható lesz a teljes gyógytó. A Hotel Aquamarin eladásából származó összeget pedig főként út- és közműfejlesztésre fordítják.

Nagy Bálint, Keszthely polgármestere a rendezvényen elmondott pohárköszöntőjében szintén hitet tett a térségi együttműködés fontossága mellett, amely a régió fejlődését eredményezi, segíti. Leszögezte, hogy ezen belül is Hévíznek és Keszthelynek példaértékűen kell közösen munkálkodnia, s kihasználnia a jövőben kínálkozó lehetőségeket.

Hévíz újévköszöntő fogadásán egy helyi formáció, a Thrills akusztikus duó – Töreki Tilda és Szatmári Zsolt – szórakoztatta a vendégeket ismert magyar slágerek különleges feldolgozásainak előadásával.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában