legalább öt évig önállóan oldja meg a feladatot

2020.01.04. 07:00

Falugondnok áll munkába Reszneken

Önálló falugondnoki szolgálat beindítását tervezi 2020-ban a település önkormányzata. Az anyagi feltételek megteremtése érdekében sikeres pályázatot nyújtottak be a Magyar Falu Program felhívására.

Gyuricza Ferenc

Minderről Kercsmár István polgármester tájékoztatta lapunkat. Mint mondotta, a mintegy háromszáz lakosú Reszneken eddig is működött falugondnoki szolgálat, ám azt három további településsel – a szomszédos Bagladdal, Lendvajakabfával és Belsősárddal – közösen tartották fent. Az önálló szolgálat beindítását a helyi viszonyok alakulása, valamint az igénybe vevők számának növekedése indokolta. Az önkormányzat még az elmúlt évben nyert 15 millió forintot, amiből a leendő falugondnok bérét és járulékait, a falugondnoki jármű beszerzését, továbbá a szolgáltatással kapcsolatos egyéb költségeket is fedezni tudja a település.

Kercsmár István hozzátette: a pályázat ötéves fenntartási kötelezettséget ír elő, az állam ezen időszakra is biztosítja a szolgáltatás működési költségeinek fedezetét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában