Milyen lesz a termés?

2020.01.21. 10:00

A bortermelők a Vince-napi jeleket is kémlelték Kerkateskándon

Idén rendhagyó módon a településhez tartozó hegyháton tartotta a hagyományos Vince-napi pincejárást és szőlővesszővágást a lenti kertbarát kör.

Korosa Titanilla

Kiss József bőségesen megitatta a szőlőt

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: Korosa Titanilla

A civilszervezet elnöke, Röszler Attila elmondta, hogy a kerkateskándi szőlőhegyen gazdálkodó kistermelők is tagjai az egyesületnek, most hozzájuk látogatott el a tagság. Négy pincében jártak, Kiss József birtokán került sor a hagyományos Vince-napi ceremóniára, amikor jelképesen megetették és megitatták a tőkéket, majd a szőlőt Ipacs Bence lenti plébános áldotta meg. Túrát is tettek a hegyen, este pedig Lentiben vacsora zárta a napot.

Röszler Attila hozzátette: Szent Vince a borászok védőszentje, napjához pedig több szokás és hiedelem is kötődik.

Kiss József bőségesen megitatta a szőlőt
Fotó: Korosa Titanilla / Zalai Hírlap

– Ha csordul vagy fénylik Vince, akkor telik a pince – idézte a mondást. – Egyiket sem tapasztaltuk a hétvégén, de nemcsak ebből kell kiindulni. Ezen a napon vágjuk meg a szőlővesszőket, helyezzük vízbe szobahőmérsékleten, és várjuk, hogyan hajtanak ki a rügyek. A hiedelem szerit ha sok kihajt, akkor bő lesz a termés, ha nem, akkor lehet, hogy szomjazunk majd. Az előző évi hosszú vegetációs időszak alatt a szőlővesszők ki tudtak fejlődni, kedvezett az időjárás, pozitívak az előjelek. Egyelőre a téli fagyok nem tettek kárt bennük, persze még lehet a következő hetekben, de a jelenlegi időjárás kedvez a szőlőnek, ha így marad, akkor viszont a kártevőkre kell majd odafigyelnünk.

Kiss Józseftől, a Vince-napi ceremónia házigazdájától megtudtuk, hogy nagyszülői, szülői örökségként műveli a kerkateskándi hegyen a szőlőt. Az újabb telepítés közt van 360 tő zöld veltelini, ezerfürtű és nektár vegyesen, illetve 800 tő régi, hagyományos szőlő. Borbírálatokon is megméreti magát, az oklevéltől az arany minősítésig értékelték már borait a szakértők.

A rendezvényen részt vettek dobronaki és csentei borbarátok a Muravidékről, illetve a környékbeli települések társszervezeteinek tagjai is. Horvat Bojan, a dobronaki szőlő- és bortermelő egyesület vezetője rendszeresen részt vesz a határ menti kertbarát körök hasonló rendezvényein. Elmondta, hogy igyekeznek közösen fejleszteni a borászatot a térségben, a megkóstolt borokról pedig elismerősen nyilatkozott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában