Vidám buli

2019.12.20. 13:00

Pizzával és sütivel várták a gyerekeket Murakeresztúron

Közel kétszáz gyermeknek kedveskedtek karácsony alkalmából idén is vidám bulival a faluban.

Szabó Zsófia

Czippán Dorina, Sipos Szonja és Kovács Nóra is jól érezte magát Fotó: Szakony Attila

Fotó: Szakony Attila

A településen régi hagyomány, hogy az iskolásokat és az óvodásokat pizzapartival lepik meg a murakeresztúri civilek több helyi vállalkozó segítségével. A szervező csapat részéről Kovácsné Deák Erzsébet lapunknak elmondta: idén is sokan összefogtak a faluban azért, hogy a gyerekeknek felejthetetlen élményben legyen részük.

– Természetesen nem csak házi készítésű pizzából falatozhattak jót a fiatalok. Gazdag kínálattal vártuk őket: innivalókkal, desszertekkel is. Arról pedig, hogy ne csak lakomában, hanem maradandó élményben is legyen részük, zenés mulatság gondoskodott. A gyerekek szavalhattak is, és a rajzverseny eredményhirdetését is ezen a délutánon tartottuk – foglalta össze Kovácsné Deák Erzsébet.

Szinte pillanatok alatt elfogyott a több száz szelet pizza, mézeskalács, házi sütemény, gyümölcs, majd kora estébe nyúlóan zsibongás, buli töltötte be a házat. Egy háromfős hölgykoszorú a helyi iskola második osztályából már kora délelőtt ráhangolódott a karácsonyi partira. Kovács Nóra, Sipos Szonja és Czippán Dorina nem csak a tánc miatt várta az ünnepi összejövetelt.

Czippán Dorina, Sipos Szonja és Kovács Nóra is jól érezte magát Fotó: Szakony Attila

– Szavaltunk, sőt, egyikünk még énekelt is – csacsogta a kis csapat egyik szószólója, Kovács Nóra. – Nagyon szeretjük a jó hangulatú rendezvényeket. Már voltunk igazi koncerten is többen az osztályból, persze, azokra nem mehetünk egyedül. A szüleink mindig elkísérnek minket – ecsetelte a kis hölgy.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában