Önszerveződés

2019.11.19. 12:00

Konditermet alakítanak ki a bánokszentgyörgyi fiatalok

Lelkes fiatalok az önkormányzat támogatásával konditermet alakítanak ki a településen.

Horváth-Balogh Attila

Oláh Balázs, Baumgartner Szabolcs és Oláh Sándor a kondigépeket szereli össze

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: Horváth-Balogh Attila

A fiatalok közösségi életének erősítésében remélhetőleg nagy szerepet játszó beruházás az önkormányzat tulajdonában lévő, egykor panzióként működő épületben zajlik.

– Régi tervünk a konditerem, amely most elérhető közelségbe került annak köszönhetően, hogy néhány fiatal szövetkezett a megvalósítás érdekében – hallottuk Baumgartner László polgármestertől. – Kiválasztották az egyik helységet, kifestették – úgy, hogy ők maguk vették hozzá a festéket. A kondigépeket Decs István plébános ajánlotta fel, illetve Fehérné Rákos Tímea is vásárolt egyet a fiatalok részére. A fiúk már szerelik össze a gépeket, négyen vesznek részt aktívan a munkában: Oláh Sándor, Oláh Balázs, Bíró Róbert, valamint a nagyobbik fiam, Baumgartner Szabolcs. A konditerem mellett egy másik helyiségben billiárd- és csocsóasztalt helyezünk el. Éveken át nélkülözniük kellett a fiataloknak a helyet, ahol kulturált körülmények között tölthetik el a szabadidejüket, ám ez a helyzet most az összefogásuknak, önszerveződésüknek köszönhetően megváltozik.

Oláh Balázs, Baumgartner Szabolcs és Oláh Sándor a kondigépeket szereli össze
Fotó: Horváth-Balogh Attila / Zalai Hírlap

– Régen álmodtunk már egy saját helyről, ami csak a miénk, ezért nem sajnáljuk az időt a létrehozására, ami nyilván, a szabadidőnkből megy el, hiszen mindannyiunknak van munkahelye – hallottuk Oláh Balázstól, a csapat alkalmi szóvivőjétől. – Amikor úgy van, összejövünk és mindig alakítgatunk valamit a termen. Hogy miért lett a szívügyünk ez a dolog? Eddig Nagykanizsára, illetve Letenyére kellett mennünk, ha kicsit edzeni akartunk, ami magától értetődő módon pluszköltséggel járt. Ez sokkal kényelmesebb megoldás számunkra, így még az anyagi szerepvállalástól sem ijesztett el minket.

– Sajnos, a korosztályunkból már sokan elköltöztek a faluból a közeli városokba, vagy elmentek külföldre dolgozni – fűzte hozzá Baumgartner Szabolcs. – Mi, akik itthon maradtunk, szeretnénk erősíteni a korosztályunk közösségét.

Baumgartner Szabolcs azt is mondta, ha úgy van, a környékbeli települések fiataljai is használhatják a termet, amennyiben betartják a szabályokat és vigyáznak a kondigépekre. Hozzátette, mindig lesz valaki közülük, aki felügyeli a vendégeket, illetve bemutatja, hogyan kell helyesen végezni a különböző gyakorlatokat.

Baumgartner László megjegyezte: a panzióépületben megkezdték egy helytörténeti gyűjtemény kialakítását is Tóthné Farkas Piroska vezető óvónő és Oláh Éva irányításával.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában