A megye zászlósbora

2019.09.01. 10:00

Egy nedű, ami a zalai borászok összefogásával készül

Javában folyik a megye zászlósborának előkészítése, a munkában részt vevő borászok már meg is határozták azokat a kritériumokat, melyeket kötelezően figyelembe kell venni a Zalát reprezentáló cuvée összeállításakor.

Horváth-Balogh Attila

Szabadics Zoltánnal, a Kányaváry Borbirtok vezetőjével, a „projekten” dolgozó grémium, illetve a Zalai Borút Egyesület egyik tagjával az elképzelésekről és arról beszélgettünk, hogy miért van szüksége egyáltalán a megyének zászlósborra, azaz olyan nedűre, amely Zalát és a zalai borászokat méltó módon képviselheti országszerte.

Szabadics Zoltán szerint a Zalai Borút Egyesület égisze alatt készülő zászlósbor létét az indokolja, hogy a zalai borvidék nincs az őt megillető helyen a köztudatban Fotó: Szakony Attila

– A megye zászlósbora a Zalai Borút égisze alatt valósul meg, s létét az indokolja, hogy a Zalai borvidék ma nincs az őt megillető helyen a köztudatban – bocsátotta előre Szabadics Zoltán. – Az 1800-as évek lebegnek a szemünk előtt, amikor a borvidéket a legjobbak között tartották számon – még nagy nemzetközi megmérettetéseken is sikerült aranyérmet elhoznia zalai bornak. És a zalai bor ma is csodás (ezt az országos versenyeken elért kiváló helyezések igazolják), a termőhelyi adottságok pedig változatlanok. Az egyesület tagjai, illetve a megye borászai ezt felismerve találták ki, hogy kell egy olyan bort készíteni, ami megfelel a széles közízlésnek, s amit bár közös névvel tudunk a piacra dobni, mégis megőrzi benne az identitását valamennyi borászat. Van erre már jó példa, talán a leginkább közismert az Egri csillagok nevű bor, ami egy fehér cuvée, azaz házasított fehérbor, melyben minden olyan fehér borszőlőfajta ­megjelenik, ami jellemző az egri borvidékre. Vagy említhetném akár a Balaton bort, amit tavaly alkottak meg, s az alapja a balatoni olaszrizling. Valami hasonlót álmodtunk meg mi is.

Fotó: Szakony Attila

Szabadics Zoltán jelezte: az előkészítés folyamatában részt vevő pincészetek borászai megalkották azt a kritériumrendszert, mely megszabja, hogy milyennek is kell lennie Zala zászlósborának.

– Élénk, friss, kissé illatos és könnyed, lendületes, egyúttal minőségi, eredetmegjelöléssel rendelkező, száraz fehér­bort szeretnénk – folytatta a Kányaváry Borbirtok tulajdonosa. – Az összetevő fajták között kötelezően szerepelnie kell legalább egy zalai nemesítésű fajtának. A bort (melyet minimum 50, maximum 70 százalékban Kárpát-medencei fajtának, kiemelten olaszrizlingnek, furmintnak, hárslevelűnek, királyleánykának, minimum 10, maximum 40 százalékban Keszthelyen nemesített fajtának – ­például cserszegi fűszeres, nektár, pátria, rozália, korona – kell alkotnia, de az illatos fajták aránya nem haladhatja meg a 10 százalékot) valamennyi zalai borászat elkészítheti a neki szimpatikus arányokkal, s egy bírálóbizottság dönt arról, hogy az adott nedű megfelel-e a kritériumoknak. Ha igen, az illető pincészetek megkapják az engedélyt a forgalmazásra; a borok egyforma palackban, kupakkal és azonos címkével kerülnek piacra. A címkéken szerepelni fog az előállító pincészet neve, s reményeink szerint ha a zászlós bor ízlik majd a fogyasztóknak, akkor az felkelti érdeklődésüket az adott pincészet többi terméke iránt is – így jutnak el a programban részt vevő szőlő- és bortermelőkhöz.

Szabadics Zoltán hozzáfűzte: a megye zászlósborát jövő májusban mutathatják be, hiszen az az idei szüretelésű szőlőből készül el. Azonban várható jöttét már a szeptember 20–21-én Zalaszabaron első alkalommal megrendezendő Bor-Zene-Zala címet viselő fesztiválon is beharangozzák, ahogy minden egyéb fontos borászati rendezvényen.

Ezek is érdekelhetik