Kiemelt turisztikai célú projektek

2019.09.01. 07:00

A Mura térség flóráját és faunáját szeretnék bemutatni egészen különleges módon

A Kanizsai Bor- és Dödöllefesztivál nemcsak a város, hanem az egész Mura térség turisztikai stratégiájának fontos láncszeme. Ezt Cseresnyés Péter államtitkár, a Mura Program kormánybiztosa mondta lapunknak, amikor arra kértük, vázolja az elmúlt időszak fejlesztéseit, s villantson fel néhányat az elkövetkezendő időszak beruházásaiból.

Pásztor András

Egy a már megvalósult fejlesztések közül. A Pusztamagyaród és Szentpéterfölde közötti, 12 kilométeres kerékpárút Fotó: MTI

– Amikor két évvel ezelőtt a Mura Programban a turisztikai stratégiával kezdtünk el foglalkozni, kataszterbe gyűjtöttünk minden olyan értéket, látnivalót, érdekességet, mely természeti, kulturális, vagy akár kulináris vonzerőt jelenthet. Ezeket természetesen súlyoztuk is. Így, az adottságainkat és az értékeinkben rejlő potenciált figyelembe véve, valamint innovatív, egyedi ötletek integrálásával jött létre a stratégiánk, s az erre épülő számos projektötlet, melyek Murafölde turisztikai fejlesztésének alapját jelentik. A dödölle egy olyan, a térségünk népi hagyományaiból ránk maradt gasztronómiai érték, mely fontos részét képezi a terület kulináris vonzerejének.

Cseresnyés Péter Fotó: Szakony

– Amúgy nyugodt szívvel mondhatom, hogy szépen haladnak a Mura programos fejlesztések, de mivel nagyon sok van, ezért ha megengedi, most csak a nagyobb projektek státuszát említeném – kezdte Cseresnyés Péter. – Két éve zajlik egy közel 1 milliárd forint értékű fejlesztés a Zalaerdő Zrt.-nél, melynek keretében Szentpéterfölde és Pördefölde között egy újabb 9 kilométeres vasúti szakasz tárul az utazók elé, amely a fejlesztésnek hála személyszállításra alkalmassá válik. Ez épp előttünk áll. Mindez azért is nagyon fontos, mert egy eddig zsákszerűnek mondható értékes kirándulóhelyet tudunk hálózatba kötni, így aki túrázóként vagy ­kerékpárosként érkezik Szentpéterföldére, kisvasúttal áthidalhatja az eddig járhatatlan szakaszt anélkül, hogy 25 kilométeres kerülőt kellene megtennie. Ezenfelül májusban adtuk át azt a felújított gőzmozdonyt, Ábelt, ami különlegessége révén szintén a kisvasutazó családok, gyerekek, táborozók élményeit gazdagítja. Ahogy tudom, ezt már sokan ki is próbálhatták az elmúlt hónapokban. Számos lezárult eszközbeszerzés és felújítási munka mellett pedig hamarosan meghosszabbításra kerül a kisvasút kistolmácsi végpontja egészen a víztározóig, ezzel is az ideérkezők kényelmét szolgálva. Ugyanezen projekt keretében végfázisába érkeztek a Budafai Arborétum látogatóépületének munkálatai is, ennek köszönhetően ez az új bemutatótér is várhatóan a közeljövőben megnyitja kapuit a látogatók előtt. Számomra különösen kedves fejlesztésként 12 kilométer új kerékpározható erdészeti út is épült Pusztamagyaród és Szentpéterfölde között egy igazán impozáns környezetben, ami kivételes élményt adhat mindenkinek, aki végighalad rajta.

A kormánybiztos elárulta: a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkkal közös, 0,5 milliárd forint értékű fejlesztés is megfelelően halad, melynek eredményeképp Letenyén, a Mura mellett létesül egy szürkemarha- és bivalytelep, egy gazdálkodási centrum, valamint tanösvény. Ez esetben a projekt elején a területek megvásárlása lassította egy kicsit az ütemet, de amint minden terület a nemzeti parkhoz került, máris hatékonyan haladt a munka, lezárult a létesülendő gazdálkodási központtal kapcsolatos tervezési és engedélyeztetési folyamat, jelenleg a kivitelezők kiválasztása zajlik, így hamarosan elindul a beruházás.

Egy a már megvalósult fejlesztések közül. A Pusztamagyaród és Szentpéterfölde közötti, 12 kilométeres
kerékpárút Fotó: MTI

A kiemelt turisztikai célú projekten felül az agrárfejlesztésekről is szólt Cseresnyés Péter.

– Nemrégiben adtuk át Nagyrécsén a Hivekovics Családi Gazdaság Mura Program keretében szintén több mint 0,5 milliárd forint projektösszegből, 270 millió forintos támogatással megvalósult modern, 1600 négyzetméteres hűtőházat, ahol 1200 négyzetmétert a legújabb ULO technológiával felszerelt, összesen 1000 tonna gyümölcs tárolására alkalmas hűtőkamrák foglalnak el, 400 négyzetméteren pedig modern, temperált légterű csomagolóhelyiség épült. A gazdaságos üzemeltetést a számítógépes irányítás mellett napelemes rendszer is biztosítja. Számunkra ez egy nagyon fontos, ráadásul magas hozzáadott értékű beruházás volt, hiszen a Hivekovics Családi Gazdaság ugyanazon értékek mentén halad, teljesen azonosul a célkitűzéseinkkel, s mind a helyi értékek kamatozta­tásában, mind az innovációban az élen jár és példaképként szolgál.

S hogy mi várható a jövőben a Mura Program kapcsán, lesznek-e további fejlesztések?

– Ami közvetlenül előttünk áll, és már a konkrét nyomvonal-kijelölés és a tervezés zajlik, az a Molnári–Murakeresztúr–Őrtilos között a Mura mentén, gyönyörű természeti környezetben, hozzávetőleg 20 kilométeres hosszban, egészen a Mura–Dráva összefolyásig megépülő kerékpárút – folytatta Cseresnyés Péter. – E projekt kapcsán már minden megelőző egyeztetés megtörtént, így a megyék, az érintett települések és a Nagykanizsai Városfejlesztő részvételével teljes egyetértésben elindult a folyamat. Az építés várhatóan 2020 első felében indulhat el.

A kormánybiztos jelezte: egy nagyszabású turisztikai attrakciófejlesztésre is készülünk, mely elsősorban a természeti értékekre épül, s az itt fellelhető flórát és faunát lesz hivatott bemutatni, de valami egészen különleges módon. Azonban ennek a folyamatnak még nagyon az elején járnak.

– Hamarosan a Hivekovics Családi Gazdasággal egy újabb, teljesen innovatív és méretét tekintve Európában is egyedülálló fejlesztésre kerül sor, amely a zöldség- és gyümölcstermesztést, a termőszezon megnyújtását fogja segíteni – árulta el Cseresnyés Péter, aki hozzátette: számos fejlesztési elképzelés van még a tarsolyukban, így abban bízik, hogy újabb projektekről számolhat be a jövőben is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában