A 90 éves galamboki Pintér Ferenc mindent tud a Pannóniákról

Az idős férfi egykori foglalkozására teljesen véletlenül derült fény. Történt ugyanis, hogy Pintér Ferencnek elromlott a nyomtatója, ezért a berendezést az egyik kanizsai informatikai üzletbe vitte javításra. A vállalkozás tulajdonosa, Szabó László szóba elegyedett a kuncsafttal, s hamar kiderült, a 90 éves Ferenc a Pannónia motorokkal dolgozott. Innen jött az ötlet, hogy a retró gépek kanizsai rajongói közös találkozót szerveztek, melyen több, a motorkerékpárokkal kapcsolatos kulissza­titok is napvilágra került.

Az összejövetelt az egyik kanizsai gyár udvarán tartották, a jeles alkalomra begördült három felújított Pannónia. A kanizsai Vörös János egy 1969-es évjáratú, tehát az idén 50 éves, sárga P20 típusúval érkezett, míg a söjtöri Klujber Richárd P10-est, a balatonmagyaródi Németh Zoltán pedig egy P21 Lux típusút vitt a találkozóra.

Pintér Ferenc fülelt. Már messziről felismerte a közeledő Pannónia hangját, zene volt füleinek, könny is futott a szemébe. Egy darabig megszólalni sem bírt a gyönyörűségtől, hiszen utoljára ilyen kifogástalan példányokat 1971-ben látott. Akkor hagyta ott a gyárat, az országot. No de ne rohanjunk ennyire előre.

– A motorbiciklik nagyon érdekeltek fiatalon, akkoriban egy svájci ILO-val jártam, amit gyakran bütyköltem. Aztán 1952-ben bekerültem a csepeli gyárba, annak is a végső ellenőrzési osztályára. Kezdetben kapcsolótengelyt, hajtótengelyt, dugattyút és különféle alkatrészeket teszteltem.

Feri bácsi hozzátette: a hazai motorgyártás történetében a Pannónia mint márkanév valójában egy véletlennek köszönheti a megszületését. Eredetileg a már nemzetközi szintű ismertséget szerzett Csepel márkanév alatt, csak típusnévként vezették volna be, a TL sorozat megszületésével egy időben. Az új, jól sikerült elnevezés azonban gyorsan önállósította magát, és az új típusokat csak Pannóniaként emlegették a köznyelvben. Ezekből 1954 és 1975 között több mint 600 ezer példányt gyártottak, havonta kétezer darabot. Idővel az egyhengeres T sorozat a szinte folyamatos fejlesztések ellenére is végzetesen elavulttá vált, de még a hatvanas évek közepén bevezetett korszerű kéthengeresek mellett is a legutolsó termelési napig gyártásban maradt.

– Folyamatosan fejlesztet­tem magam, az esti tagoza­ton a műszaki főiskolán gé­pész-szerkesztő szakon végeztem – folytatta. – Amikor motortesztelő lettem, igazán jó kis kalandokban volt részem. A 118-as próbarendszámot kaptam, s azt a kitűnő feladatot, hogy havi ezer kilométert hajtsak bele a motorokba. Állandóan bőrruhában jártam, és évszaktól függetlenül a kollégákkal az ország útjain hajtottuk a különféle típusú „mocikat”. Kalandos és jó időszak volt, amikor a Balaton jegén vagy épp bombatölcsérekben fogócskáztunk. Annyira népszerűek voltak akkoriban a Pannóniák, hogy még ezek az agyonstrapált, leharcolt és széthajtott járgányok is gazdára találtak. A tesztelés után sem maradtam munka nélkül, az ország 52 speciális Pannónia-szervizében számítottak a tudásomra. Előfordultak olyan hibák, amelyekkel a szerelők sem találkoztak, viszont mivel szinte csavarra pontosan ismertem a motorkerékpárokat, azonnal reagáltam.

Talán a kivételesen jó tapasztalatai miatt szerették vol­na, ha a garanciális osztály vezetője lesz. Az új munkakör betöltését párttagsághoz kötötték, amit azonnal visszautasított. Ám szenvedélyesen szerette a benzingőzt, ezért maradt a motorok közelében. Fővárosi kiállításokat és bemutatókat szervezett, majd bekerült egy motoros klubba. Itt előadásokat tartott a Pannónia kezeléséről, a téli pihenéstől a tavaszi felkészítésig.

– Rajongásig szeretett szakmámmal 1971-ben szakítottam, s Németországig meg sem álltam – mesélt tovább Fe­renc. – Először egy autóhűtő berendezéseket gyártó céghez kerültem, ám innen néhány hónap után a szintén magyar feleségemmel Stuttgart mellé, az alig négyezer fős Tamm városába költöztünk. Esztergagépek al­katrészeit terveztem, gyártottam, majd a gerincsérv 58 évesen nyugdíjba kényszerített.

A férfit visszahúzta a szíve Magyarországra. Mivel édesapja egykor Zalaegerszegre járt gimnáziumba, gyakran töltötték a szabadidejüket Zalában. Egy véletlen folytán kerültek Galambokra, ahol Ferencnek megtetszett egy telek, amit megvett, nem sokkal később építkezésbe fogott. Közel húsz éve élnek a dél-zalai településen, ám idős koruk miatt fiuk jobban szeretné, ha a közelükben élnének.

– Hamarosan búcsúzom a magyar földtől, ezért különösen jóleső, szívmelengető érzéssel töltött el a kanizsai „pannóniások” meglepetése – fogalmazott a 90 éves Pintér Ferenc. – Örömmel pattantam nyeregbe, s imádtam minden megtett métert, hiszen ahogy elfordítottam a kulcsot, minden régi emléket újra átélhettem. A kivételes gondviselésnek köszönhetően a Pannóniák éppúgy duruzsolnak, mint évtizedekkel ezelőtt. Megdobogtatta a szívemet…