Nagykanizsa, nagycsalád program!

2019.06.18. 07:00

A családoknak kínálnak programot a Zalakarosi fürdőben

Nagykanizsa, nagycsalád program! címmel június, július és augusztus utolsó vasárnapján a családok számára szerveznek programokat a Zalakarosi fürdőben.

Benedek Bálint

A szervező, a ProBono Nagykanizsáért Klub hétfőn a fürdő területén tartott sajtó­tájékoztatót a rendezvénysorozatról. Mint elhangzott, ezekre az alkalmakra az idősek mellett minden generáció tagjait szívesen várják, akiknek lehetőségük lesz minden élmény­eszközt kipróbálni.

Dr. Szabados Gyula, Nagykanizsa idősügyi referense arról beszélt, hogy a sportoláson kívül a közösségi élmény közben új barátságok is kialakulhatnak.

Dr. Szabados Gyula, Karosi Lászlóné, Cziráki László és dr. Rodek Nóra a tájékoztatón
Fotó: Szakony Attila / Zalai Hírlap

A Zalakarosi fürdő vezérigazgatója, Cziráki László a tájékoztatón elmondta: a kanizsai szeniorok az elmúlt hónapokban többször felkeresték a létesítményt, és a mostani családi programhoz is örömmel csatlakoztak, ugyanis ebben az évben az egészségre koncentrálnak.

– A nyáron a sportrendezvényekkel is a családokat célozzuk meg – folytatta Cziráki László, a Zalakarosi fürdő vezérigazgatója. – Az események sorát június 21-én a Tour de Zalakaros nyitja, ezt követi egy strand-labdarúgómérkőzés, majd július első hétvégéjén bokszgálát tartunk.

Karosi Lászlóné, a ProBono klub elnöke hozzátette: a nyugdíjasok számára jó érzés, hogy átmozgathatják magukat. Szerencsére ez a lehetőség most a családoknak is adott lesz, akik feltöltődhetnek energiával a fürdő programjain.

A rendezvénysorozat másik partnere a Felelős Generációk Egyesülete. Elnökük, dr. Rodek Nóra a sajtótájékoztatón elmondta, hogy Nagykanizsán és a város környékén számos olyan szervezet és cég található, amelynek fontos a társadalmi felelősségvállalás. Erre kitűnő lehetőséget biztosítanak ezek a családi összejövetelek, ahol a találkozásra is lehetőség nyílhat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában