A populáció gyarapodott

2019.04.18. 08:00

Több mint négyezer béka menekült meg az akció során Zalában

Háromszázhuszonegy halott béka nagyon sok. Ennyit tapostak agyon az autók idén az Alsóerdő és az Aranyoslapi-forrás között vezető úton. 4537-en viszont megmenekültek, 1665-en kétszer is.

Fincza Zsuzsa

Dr. Illyés Zoltán eredményesnek értékelte a békamentő akciót. Mellette Zalai Béla zoológus, Borsos József és Bohár János polgárőr

Fotó: Fincza Zsuzsa

A kezdetekhez képest szinte megháromszorozódott az Aranyoslapnál megmentett alsóerdei békák száma, sőt, a tavalyi „duplázó” rekordnál is közel ezerrel több kétéltű kapott esélyt arra, hogy gyarapítsa a békanemzetséget a réten lévő kis tó vizében – olvasható ki a nemrég befejeződött békamentő akció összegzéséből.

Dr. Illyés Zoltán biológus, természetvédelmi szakértő szerint a védett békapopuláció örvendetes gyarapodásában kétségkívül szerepet játszik az éppen 10 éve elkezdődött mentőakció. Arról is említést tett, hogy a nőstények száma a tavalyihoz képest megduplázódott.

A fóliakerítést a ­március 2-án kezdődött akcióba hagyományosan bekapcsolódó Besenyő és Öreghegy Polgárőr Egyesület tagjaival építették fel, majd az önkéntesekkel naponta többször felszedték az összeterelt békákat. Tíz nap múlva megindult a visszavonulás is – szerencsére állt a réti terelő, így az egyszer már megmentett varangyokat még egyszer meg tudták óvni az életveszélyes átkeléstől.

Dr. Illyés Zoltán eredményesnek értékelte a békamentő akciót. Mellette Zalai Béla zoológus, Borsos
József és Bohár János polgárőr Fotó: Fincza Zsuzsa

– Nagy hatással van a békák életére az aranyoslapi tó vízminősége is. Felelőtlen emberek ugyanis teleszórják kacattal, tisztításkor találtak már benne akkumulátort és egyéb veszélyes hulladékot is, ami szennyezi a tó vizét és az élőlények, közöttük a kis ebihalak pusztulását okozza – magyarázta dr. Illyés Zoltán, miközben a polgárőrökkel leszerelték a terelőfóliákat.

Fotó: Fincza Zsuzsa

A megmentett békák túlnyomó többsége az idén is barna varangy volt, de akadt közöttük néhány zöld varangy, erdei és pár gyepi béka is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában