Patch Addams után szabadon – Ismerje meg dr. Angyalit és dr. Tündérit

A választ valószínűleg mindenki tudja, de csak keveseknek van lehetőségük arra, hogy az érzést valóságosan, a maga mélységében megéljék. Az iharosberényi Dezső Mária Magdolna és a nagykanizsai dr. Béliné Horváth Aranka esetében a csillagok együttállása kedvező: megvan az akarat, a jó szándék és az időt sem sajnálják arra, hogy embertársukkal jót tehessenek. Mindketten nyugdíjasok, előbbi szociális területen dolgozott aktív időszakában, utóbbi pedig pedagógus volt, tehát világéletükben emberekkel foglalkoztak.

– A Kanizsai Dorottya Kórház önkéntes szolgálata, a „Rózsaszín angyalok” tagjaiként tevékenykedünk – bocsátotta előre Dezső Mária Magdolna. – Úgy kerültem be a körbe, hogy a kórházi szociális munkásokkal még az inkei szociális alapellátó intézmény vezetőjeként folyamatos munkakapcsolatban álltam, ennek köszönhetően ismerkedtem meg Filákné Gábor Erzsébettel, a kórházi önkéntes szolgálat vezetőjével. Amikor nyugdíjba vonultam, úgy éreztem, van még bennem energia, amit életem következő szakaszában is örömmel hasznosíta­nék. Ekkor hívott meg Erzsébet a közösségbe, ahol jól érzem magam, mert kiteljesedhettem. Pár hónapnyi önkénteskedés után kaptam egy társat Aranka személyében, s annyira összebarátkoztunk, hogy úgy döntöttünk, együtt maradunk. Hetente egy alkalommal, mindig szerdán megyünk a kórházba. Történetünkben emlékezetes dá­tum 2017. december 6., Miklós napja, amely akkor éppen szerdára esett. Adta magát az ötlet, hogy mindketten húzzunk Mikulás-sipkát a fejünkre. Megkérdeztük dr. Fliszár Máriát, a mozgásszervi rehabilitációs osztály vezető főorvosát, mit szól hozzá, ő pedig örömmel hozzájárult. Végül máshogy alakult a dolog: én rénszarvasos fejpántot öltöttem, Arankán pedig maradt a Mikulás-sipka, és puttonyt vett a hátára. Már napokkal előtte azon agyaltam, mit lehetne mindehhez hozzátenni, hogy minél több örömöt szerezhessünk az embereknek. Szerdára már komplett forgatókönyvvé állt össze az egész, volt benne egy kis ének és üzenet a Mikulástól, akit a rénszarvas repít a helyszínre. Nagy sikert arattunk, s rögtön elkezdtük tervezni a karácsonyi „akciót”. Akkor angyaloknak öltöztünk, a műsorban vers, ének és interaktív mese volt, s ismét sokak arcára sikerült mosolyt csalnunk – mondta Dezső Mária Magdolna.

– A múlt évben és idén a húsvét előtti szerdán nyulak voltunk, és felajánlott dekorációs ajándékokkal is kedveskedni tudtunk az osztályon tartózkodóknak. Farsangkor pedig apácának öltözve jártuk végig a betegeket. Immár a tüdőgondozó dolgozóit is látogatjuk, ők is örömmel fogadnak minket.

A nagy lökést a Patch Adams című film adta meg a párosnak. A filmben Robin Williams alakította Hunter Doherty „Patch” Adams amerikai orvost, társadalmi aktivistát, bohócot és szerzőt. Adams évről évre csoportokat szervez a világ minden tájáról érkező önkéntesekből, akikkel különböző országokba látogat el bohócnak öltözve, hogy felvidítsák az árvákat, betegeket és az elesetteket. A filmben Robin Williams is ezt teszi, miközben bohócorral mókázik a kis betegekkel.

– Láttam a filmet és rögtön megfogott – folytatta Mária. – Főleg, hogy régi álmom volt a bohócdoktorkodás. Arankát is beavattam a dologba, s tetszett neki az ötlet – abban maradtunk, hogy havonta egyszer fogunk bolondozni a betegeknél. De már az első alkalommal (mert a páciensek és mi is annyira jól éreztük magunkat) azt mondta Aranka a betegeknek, hogy „Jövő héten újra jövünk!” Ezzel eldőlt minden.

– Már az öltözékünk is vicces: nagy, piros bohócorr, óriási szemüveg, orvosi köpeny, táska, sztetoszkóp, sőt bélyegzőnk is van – vette át a szót dr. Béliné Horváth Aranka. – Így született meg dr. Tündéri és dr. Angyali figurája. Marika igyekszik mindig aktualizálni a forgatókönyvet, például amikor egyik reggel otthon a szeme elé került egy távcső, kitalálta, hogy az lesz a röntgen… Tehát van egy alap, ami állandó, de erre egy csomó spontaneitás épül. Ez mindkettőnktől óriási nyitottságot és rugalmasságot követel, s ebben Marika a jobb, ám a sikerélmény engem is továbblendít. Ha látjuk, hogy a betegeknek bejön a poén, akkor visszük tovább kórteremről kórteremre, s így dagad a történet. Egyetlen beteget sem hagyunk ki, figyelünk rá, hogy mindenki kapjon belőlünk. Általában minden páciens örömmel fogadja a közeledésünket, talán ha kettő olyannal találkoztunk eddigi ténykedésünk során, aki egyértelműen bezárkózott. Ezt mi tudomásul vettük és egy perc sem telt bele, már ki is léptünk a kórterem ajtaján. Az ilyesmit hamar elfelejtjük, hiszen elenyésző a számuk ahhoz képest, hány felnőtt betegnek szerzünk örömöt. Azt pedig semmi nem múlja felül, ha mondjuk az egyik hipermarket parkolójában felismernek minket és szinte a nyakunkba ugranak. Most is volt egy ilyen, ő azt mondta könnyes szemmel, mennyire jó, hogy vagyunk.

Dezső Mária Magdolna hozzátette: olyan beteg is akadt, aki annyira nevetett az ágyon, hogy véletlenül megnyomta a nővérhívó gombot. A dologból nem lett sértődés, a szobába lépő ápoló velük együtt kacagott…

– Ez igaz az ápolószemélyzet hozzánk való viszonyulására is, mindig örülnek, amikor megérkezünk az osztályra, és nem tudunk úgy eljönni, hogy ne köszönnék meg az ottlétünket, a segítségünket – fűzte hozzá. – Ezzel válik kerek egésszé számunkra a bohócdoktorkodás…