Az önkormányzat saját költségéből újítja fel

2019.04.11. 11:00

Kinyit a letenyei fürdő

Mivel támogatást nem kapott rá, saját költségvetéséből kezdett hozzá a határ menti kisváros önkormányzata a strandfürdő felújításához.

Horváth-Balogh Attila

Mint emlékezetes: a 2017–2018-as tél óriási károkat okozott a letenyei fürdőben, rengeteg csempe felfagyott és lehullott a helyéről, illetve a medencék betonszerkezete is károsodott. Tavaly ezért ki sem nyitott a strand. Az önkormányzat több helyről próbált pénzt szerezni a felújításhoz. Többek közt a Magyar Turisztikai Ügynökség vezetőjét és a kormányfőt is megkereste a polgármester, Farkas Szilárd, de eddig még nem járt sikerrel.

– Ezért az idei költségvetést úgy állítottuk össze, hogy az önkormányzat saját forrásból, 25 millió forintból elvégeztethesse a medencék csempeburkolatainak felújítását – mondta el Farkas Szilárd. – Ezenkívül minden olyan részegység felújítását is elvégezzük, amelyek elengedhetetlenül szükségesek ahhoz, hogy újra megnyithasson a létesítmény.

Már zajlik a felújítás, képünkön munkában Huller Csaba (az előtérben) és Decs Károly Fotó: a szerző

A polgármester azt is hozzátette: az elmúlt években az önkormányzat saját cége üzemeltette a fürdőt, de az üzemeltetési szerződést a vállalkozás felmondta. Ezt bizonyos módosításokkal hamarosan újrakötik. Erről is döntött nemrég a képviselő-testület – az ezzel kapcsolatos, valamint a fürdő saját forrásból történő felújítását célzó testületi határozat is egyhangú jóváhagyást kapott a városatyáktól.

– A helyreállításra fordított összeg nem kevés, ebből fakadóan eléggé megterhelő az önkormányzat számára – fűzte hozzá Farkas Szilárd. – A fürdő üzemeltetése nem tartozik a kötelező feladataink közé, hanem önkéntes vállalás, ezért azzal a kitétellel döntöttünk a saját finanszírozás mellett, hogy amiatt a kötelezően ellátandó feladataink nem szenvedhetnek csorbát. Ezt a feltételt teljesülni láttuk, egy precízen, nagy gondossággal megtervezett költségvetési koncepciót fogadtunk el.

Farkas Szilárd azt is jelezte: mivel Somogyi András alpolgármester műszaki végzettségű szakember, a képviselő-testület őt bízta meg a felújítás koordinálásával és az elvégzett munka minőségének folyamatos ellenőrzésével. Ha minden a tervek szerint alakul (s a tavalyelőtt felújított gépészettel sem lesz gond az egyéves üzemszünet miatt), június közepén-végén újra fogadhat vendégeket a letenyei strand.

Ezek is érdekelhetik