Régi igényük teljesül

2019.04.03. 07:00

A magyar állam finanszírozza a felújítási munkálatokat Nagykanizsán

A kiskanizsai Pivári utcában lakók egyik régi igénye teljesül most, ugyanis felújítják az utca egy szakaszát.

Horváth-Balogh Attila

A Délzalai Víz- és Csatornamű ZRt. szakemberei a bekötéseket is KPE-csövekre cserélik Fotó: Szakony Attila/Zalai Hírlap

A terület önkormányzati képviselője, Tóth Nándor alpolgármester elmondta: a Pivári utca Bajcsy-Zsilinszky Endre és Tőzike utcák közötti szakaszának teljes felújítása zajlik, közel 600 méter hosszban, bruttó 200 millió forint ráfordítással.

– Az utca lakói már régóta kérték, hogy az évek alatt tönkrement útburkolatot állítsuk helyre, amire most részben, az utca kétharmadát érintően, a magyar állam támogatásával, a Területi Infrastrukturális Fejlesztések (TIF) révén lehetőség nyílik – bocsátotta előre Tóth Nándor. – A generálkivitelező, a Szabadics Zrt. a munkálatok során felújítja a járda és az úttest kopórétegét. El kell mondanom, hogy ezt az utcát anno még szénás szekerekhez és lovas kocsikhoz méretezték, ennek megfelelően elég szűk a járda és az úttest – szívünk szerint mindkettőt szélesítenénk is, de sajnos a lakóházak közelsége erre nem nyújt lehetőséget. A felújításba az utca ivóvíz-rekonstrukciója is belefér, mely során a vízmű szakemberei nemcsak a főgerincvezetéket cserélik polietilén KPE-csővezetékre, hanem a bekötéseket is. Továbbá a vízvezeték-rekonstrukció sávjában megerősítik a fagyveszélyesnek, illetve fagyérzékenynek minősített altalajra épült pályaszerkezetet, amitől az stabilabbá válik.

A Délzalai Víz- és Csatornamű ZRt. szakemberei a bekötéseket is KPE-csövekre cserélik Fotó: Szakony Attila/Zalai Hírlap

Tóth Nándor hozzátette: a kivitelező a kapubehajtókra átmenettel vezeti rá az aszfaltozást, az érintett szakaszokon pedig az egyébként kiemelt szegélyt süllyesztett kivitelben készítik el. A járda új kerti szegélyt kap, szintén babakocsibarát, azaz süllyesztett kivitelben, de a kivitelező a meglévő (és megtartásra érdemes) fákra is figyelmet fordít, óvja őket a munkálatok során. A szóban forgó szakasz növényzetét hozzáértő szakemberek vizsgálták meg, és jelölték ki a beteg, vagy útban lévő, ezért menthetetlen növényeket – ezeket muszáj szanálni.

– A kivitelezés a tervek szerint április 30-ig befejeződik, a végleges átadás pedig május végére várható – jelezte az alpolgármester.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában