Magyarul és jól

2019.04.26. 10:00

A Csány-szakgimnázium diákjainak sikere a helyesírási és nyelvművelő versenyen

Annak ellenére, hogy főleg a közgazdaság és az informatika az erősségük, a magyar nyelv is számíthat rájuk. Olyannyira, hogy helyesírási és nyelvművelő versenyen is sikerrel szerepelnek.

Arany Horváth Zsuzsa

Péter Petra, Sárdy Angéla és Soponyai Viktória Fotó: Katona Tibor

Péter Petra végzőse, Soponyai Viktória 11.-es tanulója a megyeszékhelyi Csány László Szakgimnáziumnak, amely alapvetően középfokú közgazdász képzést folytat. Ám beszélgetőtársaim nem mellékesen Sárdy Angéla magyar irodalom és nyelv tanáruknak köszönhetően az Édes anyanyelvünk és a helyesírási Kárpát-medencei versenyeken indulva szereztek dicsőséget iskolájuknak. Elődeik is akadnak: Sárdy Angéla készítette fel 2015-ben Cséber Dominikát, 2016-ban Balázs Barbarát, 2017-ben Juhász Előd Jánost, ők Petrával együtt mindnyájan a sátoraljaújhelyi Édes anyanyelvünk versenyen je­leskedtek. Az ősszel esedékest seregszemlére két csányos gimnazista idén is bejutott.

Péter Petra, Sárdy Angéla és Soponyai Viktória Fotó: Katona Tibor

– Összetett mondatokat elemeztünk, szófajbesorolást végeztünk, érvelő fogalmazást készítettünk – tájékoztatott a védőnői szakra készülő Péter Petra, aki a szóbeli esszével nagy sikert ért el. – A témakörökből is nehezen választottam, hiszen nem lehetett előre leírni, fejben kellett felépíteni. A különleges gyerekek beilleszkedéséről három perces beszédet kellett tartanom. Én ugyan már általánosban szerepelgettem, de nincs túl nagy önbizalmam.

Ezért is érdemes a rejtőzködő tehetségeket kicsit unszolni, tette hozzá a tanáruk.

Soponyai Viktória márciusban az Implom Józsefről elnevezett országos helyesírási versenyt nyerte meg. Az alföldi iskola megmérettetésére a tanárnő inspirációjára indult, de már általános iskolában is szerepelt hasonló versenyeken. A tollbamondást találta nehezebbnek, hiszen hosszú szövegről volt szó. A helyesírási szabályok nem fogtak ki rajta. Pedig a két éve életbe lépett változások, főleg az egybe- és különírások még ma is okoznak fejtörést a nyelvet használónak. Mindebben az egyetemre készülő Viki készségszinten naprakész, mondta a szintén kitüntetett tanárnő, hozzátéve, erős mezőnyben állta meg a helyét szorgalmas, igényes tanítványa: több mint tíz ponttal többet kapott az utána következőnél. A diákok úgy tartják, a közösségi felületek nyelvrontó hatásainak napjainkban fontos ellenállni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában