Buszforduló is kiépül

2019.01.16. 07:00

A teljes átkelési szakaszon felújították Csesztreg főútját

Településképi szempontból és a közlekedési feltételek biztosítása érdekében is fontos beruházás átadására került sor kedden a zalai településen. Vigh László országgyűlési képviselő, Czupi Magdolna polgármester és Mórocz József, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Zala megyei igazgatója közreműködésével avatták fel a település felújított főútját.

Gyuricza Ferenc

Vigh László, Czupi Magdolna és Mórocz József avatta fel az utat Fotó: Gyuricza Ferenc

Az ünnepi eseményt megelőzően sajtótájékoztató keretében ismertették a beruházás főbb adatait. Vigh László elmondta: a község teljes átkelési szakaszát érintő felújítás értéke közel 600 millió forintot tett ki. A beruházás a fentebb már említett okokon túl azért is fontos volt, mert Csesztreg a térség legnagyobb foglalkoztatói közé tartozik, a községben több a munkahely, mint a helyi lakosok száma, ezért is szükséges a megfelelő közlekedési infrastruktúra biztosítása. Az útfelújítást az ipari üzemek szomszédságában hamarosan egy buszforduló építése követi, illetve parkolóhelyek kialakítására is sor kerül az üzemekkel szemközti területen. Vigh László emlékeztetett rá: hamarosan indulhat a Modern falvak program, amely korábban még sosem tapasztalt fejlődési lehetőséget jelent a kistelepülések, így a zalai falvak számára is.

Vigh László, Czupi Magdolna és Mórocz József avatta fel az utat Fotó: Gyuricza Ferenc

Czupi Magdolna azzal folytatta, hogy a faluban ilyen nagyságrendű beruházás még nem történt, a buszforduló építésével együtt közel 700 millió forintot fordít az állam a csesztregi közlekedési infrastruktúrára. Kitért rá, hogy a beruházás részeként részben zárt csapadékvíz-elvezető rendszert alakítottak ki, amely arra is lehetőséget biztosít, hogy kerékpárutat építsenek, amely egyrészt az ipari létesítmények gyalogos és kerékpáros megközelítését teszi biztonságosabbá, ugyanakkor a faluközpontban található szolgáltatási pontok elérése szempontjából is fontos a helyben élők számára.

Mórocz József a beruházás műszaki tartalmáról beszélt. Mint mondotta, az út mintegy két kilométer hosszan, teljes szélességében kapott kétrétegű aszfaltburkolatot. A munkálatok során – főként a zárt rendszerű csapadékvíz-elvezető csatorna kialakítása miatt – közműáthelyezésekre is sor került. Utóbbi kiépítése megfogalmazása szerint a praktikussága mellett esztétikai okból is jelentős lépés volt, hiszen városias jelleget kölcsönöz a településnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában