A megyés püspök a szeretet iskolájáról beszélt

2018.12.14. 07:00

Díjazták az év civiljeit Nagykanizsán

Szerdán tartotta a Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület az immár tizenkettedik köszönet napja ünnepséget, melynek keretében idén is díjazták az év civil embereit, szervezeteit.

Szabó Zsófia

képen elöl Járási Ildikó, Borsos Krisztina, Mikovics Krisztina, Vanyó Karsa és Bücs Angéla. Hátul Budavölgyi Kálmán, Bolf László, Varga László, Grujber Zsolt, Tóth Nándor, Lengyák István Fotó: Szakony/Zalai Hírlap

A rendezvényen elsőként Lengyák István, az egyesület soros elnöke mondott köszöntőt. Hangsúlyozta: a kitüntetettek sokat tettek embertársaikért, tevékenységük példaértékű. Arról is beszélt, hogy az ünnepségen a főszerepet a társadalmi felelősségvállalás kapta, amelyben élen járnak a díjazottak.

képen elöl Járási Ildikó, Borsos Krisztina, Mikovics Krisztina, Vanyó Karsa és Bücs Angéla. Hátul Budavölgyi Kálmán, Bolf László, Varga László, Grujber Zsolt, Tóth Nándor, Lengyák István Fotó: Szakony/Zalai Hírlap

Ezt követően Varga László kaposvári megyés püspök szólt a megjelentekhez.

– Az emberi élet értelme a szeretetben való növekedés. Sajnos nincsen iskola, ahol mindezt tanítanák. Mindenki megpróbálja a kapcsolataiban, hogyan kell szeretni, ám a tananyag nem mindenkinek működik jól. Ha iskolát alapíthatnék, a szeretet iskoláját hoznám létre. Vizsga pedig csak odaát lenne. Ami arról szólna, hogyan bántunk azokkal az emberekkel, akik éhezték és szomjazták a szeretetet, vagy idegenek, betegek voltak. Az utolsó ítéletkor Jézus eszerint fog minket a jobbjára, vagy a baljára állítani. Addig még van időnk, hogy jó döntéseket hozzunk, s a szeretetben növekedhessünk. Célunk az, hogy kibontakozzunk a szeretetben – mondta Varga László.

Ezt követően a rendezvény keretében elsőként az Alig-Vár Jótékonysági Gyermektábor szponzorait, vállalkozásokat, cégeket jutalmaztak, majd a civil kitüntetetteket. Az elismeréseket Budavölgyi Kálmán, a Nagykanizsai Civil Kerekasztal ügyvezető elnöke, Varga László püspök és Tóth Nándor alpolgármester adta át.

Az év civil embere Grujber Zsolt böhönyei plébános lett, mecénása Járási Ildikó iparművész, önkéntese Bolf László meridiántorna-vezető, valamint Bücs Angéla zenepedagógus.

Az év szervezete a homokkomáromi Nyolc Boldogság Közösség, szponzora a Hidrofilt Kft., fiatalja pedig Vanyó Karsa, a BLG diákja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában