A csatári pávakör megkapta az egyik legrangosabb népzenei elismerést, a Vass Lajos-nagydíjat

– Egyszer azt kérdezte tőlem az egyik polgármestertársam: mi a titka, hogy egy olyan kicsi falunak, mint Csatár, ilyen csodálatos kórusa van, amikor nekik többször annyi emberből sem telik rá – idézte fel köszöntőjében az emlékezetes esetet Mátyás László Pál csatári polgármester. – Bizony, mondtam, ilyet testületi határozattal nem lehet megalakítani.

A Zalaegerszegtől alig öt kilométernyire délre fekvő, nagy múltú településnek minden oka megvan rá, hogy a jelenére is büszke legyen. A Vass Lajos Népzenei Szövetség „Hagyományos régiók, régiók hagyománya” címmel meghirdetett népzenei versenyének minap megrendezett Kárpát-medencei döntőjében a Csatári Pávakört az egyik legrangosabb népzenei elismerésnek tartott Vass Lajos-nagydíjjal tüntették ki. Tovább fényezi a dicsőséget, hogy az értékes különdíjat is ők kapták: a versenyt dokumentáló Euromedia Hangstúdió és Kiadó felajánlotta, hogy ingyen és bérmentve készít velük egy CD-t. A 42 éves pávakör már készül, hogy éljen a lehetőséggel.

– Jó volt csatárinak lenni Csepelen, a híres munkásotthonban – folytatta a polgármester. – Délután az utolsó előtti fellépők voltak a mieink, így végigizgulhattuk az egész napot, jól el is fáradtunk, de megérte. Sok jó kórust hallottunk, de amikor a mieink színpadra álltak, mindenkinek elállt a lélegzete. Mintha valami csoda történt volna. Kihúztuk magunkat: igen – mondtuk a körülöttünk ülőknek –, hozzájuk tartozunk, csatáriak vagyunk.

Azért történt némi pityergés is, árulták el az asszonyok, akik nemcsak a kultúrházban a terített asztal mellett, hanem Budapesten, a szurkolók között is ott ültek. Merthogy egy egész autóbusznyi nép kísérte fel a pávakört a székesfővárosba. Szurkolni nekik, de elsősorban pátyolgatni őket, hogy egyenek, igyanak eleget, de ne sokat, keveset beszéljenek, nehogy kopjon a hangjuk.

– Nagy szerencsénk volt, hogy három és fél évvel ezelőtt, amikor egy hullámvölgyből igyekezett kikecmeregni az 1976 őszén alakult kórusunk, sikerült megnyerni vezetőnknek ifjú Horváth Károlyt, a népművészet ifjú mesterét, népzenetanárt, így édesapja, idősebb Horváth Károly, majd Vajda József, Pungor Antal és Pápai János után újból a legjobbtól tanulhatunk. Hozzá igazodva minden héten próbát tartunk, folyamatosan frissítjük a repertoárunkat, szinte minden alkalommal tanulunk egy-egy új dalt. A versenyen egy zalai és egy muravidéki dalcsokorral indultunk, minden küszöböt a legmagasabb díjjal léptük át, a Kárpát-medencei döntőn az utóbbi dalokkal álltunk színpadra. Már éneklés közben éreztük, nem lesz baj – mesélte Jakab József, a Csatári Pávakör Egyesület elnöke.

– Én is elégedett voltam velük – tette hozzá ifjú Horváth Károly. – Nagyon sokat dolgoztunk, hogy masszív, egységes megszólalása legyen a kórusnak. A legapróbb részletet is kidolgoztuk, a dalokat, a dalok bekötését, minden egyes hangot, de még a ruházatot, a színpadon a beállást is. Ha teljesítik, amit kértem, mondtam nekik, én elégedett leszek, akkor is, ha nem a legmagasabb díjat kapják. A szívfájdalmam, hogy a citerásainkat nem engedték szerepelni a szervezők, mert nem a hagyományos citeratechnikával kísérik a dalokat. Pedig a Csatári Pávakör a citerásokkal teljes egész, velük együtt tanultuk a dalcsokrainkat, a dicsőség őket is megilleti. Egy biztos, a jövőben nem megyünk olyan versenyre, ahova nem jöhet velünk a zenekarunk.

A Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetségének KÓTA minősítőjére majd mennek ők is. A karácsonyi fellépések után a dolgos hétköznapok következnek, készülni kell, hogy összeálljon a CD-re a minőségi anyag és beválthassák a különdíjukat. Nem titok: a területi minősítő tavalyi, legmagasabb fokozata után jövőre a KÓTA országos versenyen nem adják alább az Aranypávánál.