Felújítás

2018.11.20. 11:30

Háromból kettő utat leaszfaltoztak Magyarföldön

Két önkormányzati tulajdonú és fenntartású út teljes aszfaltozását végezték el a napokban a kisközségben. A felújítás fedezetére még tavaly kapott nyolcmillió forintot a település.

Gyuricza Ferenc

Bucsek Zsolt padkázást végez a Temető utcában. Mellette Kállai Csaba polgármester Fotó: Gyuricza Ferenc/Zalai Hírlap

Kállai Csaba, a település polgármestere akkor úgy tervezte, hogy ez év első felében elvégzik a munkát, ám a kivitelező lefoglaltsága miatt elhúzódott a felújítás. Végül a múlt héten végezték el az aszfaltozást a térségben több településen dolgozó Vasi Aszfalt-Gép Kft. szakemberei.

– Három olyan belterületi utunk van, amely önkormányzati fenntartású – mondta Kállai Csaba. – Eredetileg a Bem és a Zrínyi utcákat szerettük volna leaszfaltoztatni, ezek vezetnek lakóingatlanokhoz, így ezeken nagyobb a forgalom. A Bem utcában azonban néhány éve zajlottak már felújítások, így az állam annak aszfaltozásához ezúttal nem járult hozzá.

Bucsek Zsolt padkázást végez a Temető utcában. Mellette Kállai
Csaba polgármester Fotó: Gyuricza Ferenc/Zalai Hírlap

Ennek okán a Zrínyi mellett a Temető utca kapott teljes szélességében, s egész hosszában új aszfaltburkolatot. Emellett a padkázást is elvégezték a munkások. A beruházás teljes költsége 10 millió forintot tett ki, azaz az állami támogatást a helyi önkormányzatnak kétmillió forinttal kellett kiegészítenie. Kállai Csaba elmondása szerint ez azt is jelentette, hogy az önkormányzat a teljes tartalékkeretét kénytelen volt feláldozni, ám azt is hozzátette, remélhetőleg ennek a két belterületi útnak a burkolatát évtizedekre sikerült megfelelő állapotba hozniuk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában