Programok és látványosságok

2018.11.30. 07:00

Adventi forgatag kezdődik Kanizsán

Idén is jégpálya, gyermekjátékok, kulturális programok és persze finom ételek, italok várják az Erzsébet térre kilátogatókat az adventi időszakban.

Pásztor András

Tavaly is népszerű volt a jégpálya Fotó: ZH Archívum

Fotó: Szakony Attila

Lehota János, a polgármesteri kabinet vezetője elmondta: az elmúlt évek hagyományainak megfelelően idén is igazi adventi forgatag várható a belvárosban. – A jól bevált programokat és látványosságokat megtartottuk, de a gasztronómia terén bővítettük a kínálatot – vázolta a kabinet vezetője. – A programok december 2-án, azaz vasárnap 18.30 órakor kezdődnek, ekkor Karádi Ferenc alpolgármester gyújtja meg az adventi koszorú első gyertyáját. Majd december 6-án 10 órától hatalmas Mikulás- ünnepséget rendezünk a város iskolásainak, illetve egy játékos vetélkedő is lesz. Lehota János megemlítette: a kulturális programok javát mindig szombati napra szervezték.

Tavaly is népszerű volt a jégpálya Fotó: ZH Archívum

Az elkövetkezendő egy hónapban műsort ad többek között a Napsugár együttes, a Zalagyöngye táncegyüttes, a Nagykanizsai fúvószenekar, a Tiborcz-trió, a Stobos tamburazenekar, illetve több kanizsai iskola készül karácsonyváró műsorral. – A jégpálya, az élő betlehem, a kézműves portékák idén is várják az érdeklődőket, mint ahogy teát, forralt bort, puncsot, meleg pogácsát is lehet majd kapni a téren – sorolta Lehota János. A gasztronómiai palettát lacikonyhával, hamburgerezővel bővítik, s az idén sült gesztenyét is árulnak. Az Erzsébet téri vásár december 30-án a Zéró zenekar előszilveszteri bulijával, majd december 31-én tűzijátékkal zárul.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában