Diákok testülete

2018.11.21. 10:10

A ZIÖK bált szervezett, fórumokat tart Zalaszentgróton

Másodszor választottak ifjúsági önkormányzatot Zalaszentgróton ebben az évben. A testület kezdeményezte a pályázat beadását a gyerekbarát település címre, amit el is nyert a város.

Szabó Judit

Farkas Szabolcs a gyerekbarát önkormányzati díjjal Fotó: Szabó Judit

A Zalaszentgróti Ifjúsági Önkormányzat (ZIÖK) 2016-ban alakult meg a városban a Zalai Hazatérők Egyesülete pályázati programjának köszönhetően, amelynek egyik fontos célja a demokráciára nevelés. A testület az egész város ifjúságát összefogja, a választás is városi szinten zajlott. Zalaszentgrót tíz kerületében adhatta le voksát a 12–24 éves korosztály az ifjúsági önkormányzat jelöltjeire, akiknek ajánlóíveken kellett aláírásokat gyűjteni a jelöltté váláshoz. Az idei választáson kevesebb jelölt volt, mint a 2016-oson, de a választók közül sokkal többen leadták a voksukat. A fiatalok testülete a városi önkormányzat 700 ezer forintos támogatásával működik.

– Nemrég megrendeztük az ifjúsági bált, második alkalommal, és nagyon nagy sikere volt, több mint százan jöttek el. Megválasztottuk a bálkirályt és a bálkirálynőt is – idézte fel Farkas Szabolcs diákpolgármester. – Évente két ifjúsági fórumot tartunk, amelyen kikérjük a fiatalok véleményét a helyi ügyekről, és előadásokat is szervezünk nekik. Sok rendezvényt bonyolítunk le, a legnagyobb nyári programunk a Sportolj az éjszakában! volt, melyet másodszor rendeztünk meg. Jó a kapcsolatunk több diákönkormányzattal, a zalaegerszegivel és a kecskemétivel is.

A ZIÖK kezdeményezésére indult Zalaszentgrót az UNICEF gyerekbarát település pályázatán. Az a település kaphatja meg az elismerést, amely a Magyarországon 1991 óta hatályos ENSZ Gyermekjogi Egyezmény alapján kötelezettséget vállal a gyermekek kiemelt és fokozott védelmére, és a gyermekek jogainak tiszteletben tartására. A címet 2015 óta adják át, minden évben két hazai önkormányzatnak. Idén Belváros-Lipótváros mellett Zalaszentgrót nyerte el. Az elismeréssel járó 2 millió forintos támogatás a városi önkormányzat számlájára érkezik, mondta el Baracskai József polgármester, ugyanakkor az ifjúsági önkormányzat dönt a felhasználásáról az UNICEF-pályázatban foglaltak alapján.

– A támogatásból gyermekprogramokat szervezünk, de igényfelmérést is végeznünk kell a gyerekek és a fiatalok körében. Ifjúsági napot tartunk mindemellett, és prevenciós előadásokra is fordítunk a támogatásból, például drogprevencióra – mondta Farkas Szabolcs, aki egyetemre készül Budapestre, matematika–ének szakos pedagógus szeretne lenni. Zenei tehetségét jelenleg klarinétosként a városi fúvószenekarban és a helyi zeneiskola fafúvós kamaraegyüttesében kamatoztatja.

Farkas Szabolcs a gyerekbarát önkormányzati díjjal Fotó: Szabó Judit

Gyakran önkénteskedik – ahogy fogalmazott: nem szereti az üresjáratokat –, nyaranta a Hangyaboly napközis táborban alsó tagozatos gyerekeknek segít többek között a demokratikus működés megértésében és gyakorlásában, valamint annak elsajátításában, hogyan bánjanak okosan a pénzzel. S mivel tavalyról már van két előrehozott érettségije, a tanév végi vizsgákkal kevesebb lesz a gondja.

A ZIÖK élére két évre választották, ha jövőre elkerül Budapestre, onnan – és hazalátogatva – is ellátja zalaszentgróti feladatát. Az önkéntes munka egyébként a diákönkormányzat valamennyi tagjára jellemző, városi rendezvényeken segítenek, legutóbb például a töklámpástúrán állomásvezetőkként dolgoztak.

Baracskai József kiemelte: a gyerekbarát település cím odaítélésében a városi önkormányzat olyan kezdeményezései is szerepet játszottak, mint például a babacsomag vagy a fiatalok lakhatásának segítése. Mint mondta: mindent megtesznek azért, hogy a fiatalok jól érezzék magukat a városban, s bárhová sodorja őket az élet a nagyvilágban, boldogok legyenek.

– Ha nem is itt laknak, de támogatják a városukat akár szellemileg, akár más módon, annak mindenképpen örülünk – összegezte a polgármester.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában