Önkéntes tűzoltók

2018.11.15. 13:00

A hatékonyabb munkát segíti az új tűzoltóautó Gelsén

Régi vágyuk vált valóra a helyi önkéntes tűzoltóknak. Saját forrásból és némi támogatással korszerű járműfecskendőre cserélték az előzőt.

Szabó Zsófia

Fotó: A szerző

Baján Sándor, a Gelsei Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke jelezte: Ausztriából, Bécs mellől érkezett a korszerű tűzoltóautó. 13 ezer euró volt a vételára, amit a régi járművük eladásából és a település nyújtotta támogatásból fedeztek.

Fotó: A szerző

– A 13 tonna össztömegű, 210 lóerős járműfecskendő a 2400 literes szivattyúval, két köbméteres víztartállyal, öttonnás csörlővel jóval nagyobb teljesítményű, mint a régi autónk – mondta az egyesület elnöke. – A belső kialakítása is jóval korszerűbb. Az autó, immár felmálházva a kellő berendezésekkel, ugyanolyan felszereltségű, mint a hivatásos és az önkormányzati tűzoltóságokon használt járművek. Ennek köszönhetően még hatékonyabban dolgozhatunk – jegyezte meg Baján Sándor. Ahogy azt is: az autó osztrák földön ugyanolyan feladatokat látott el, mint amilyen beavatkozásra itthon is használják majd.

– A beruházásaink és fejlesztéseink végére ezzel nem került pont – folytatta az egyesület elnöke. – Szépen halad az új tűzoltószer építése is. Az aljzat betonozása lesz a soron következő feladat. A kivitelezés függvényében év végéig be is költözünk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában