Közös munkával a vízkezelésért

2018.10.19. 07:00

Víz- és szennyvíz konferenciát tartottak Zalakaroson

Víz- és szenny­vízkezelés az iparban címmel szervezett nemzetközi tudományos konferenciát csütörtökön a Hotel Karos Spában a kanizsai Soós Ernő Víztechnológiai Kutató-fejlesztő Központ.

Benedek Bálint

A konferencia résztvevői: Cseresnyés Péter, Borsos Krisztina, dr. Tóth-Kaszás Nikoletta, dr. Galambos Ildikó és dr. Birkner Zoltán Fotó: Szakony Attila

Az esemény előtt a vendéglátóközpont vezetői, a partnerek képviselői, valamint Cseresnyés Péter miniszterhelyettes és dr. Birkner Zoltán, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke sajtótájékoztatót tartottak.

– Az ötödik alkalommal megszervezett konferencia célja, hogy találkozási pontot nyújtson az ipar, illetve a tudományos szereplők számára – bocsátotta előre dr. Galambos Ildikó, a központ igazgatója. – E témakörben még mindig szakadék tátong az ipari szereplők és az egyetemek között, ennek áthidalását szolgálja a találkozó. A jövő feladatai között szerepel a közös gondolkodás előmozdítása, s akkor már talán konkrét feladatokban dolgozhatnak együtt.

Cseresnyés Péter emlékeztetett: amikor néhány éve egy ipari szereplő, egy egyetem és a város közös munkájával létrejött a központ, az volt a célja, hogy olyan bázist hozzon létre, amely a tudást, amely Nagykanizsán a vízkezelésben megvan, magasabb szintre emelje.

– Az irány jó, ráadásul a vízszennyezés globális problémává vált – tette hozzá. – A konferencia újabb lendületet adhat azon kutatóknak, akik a vízkezelésben dolgoznak, s próbálnak tenni vizeink minőségének megőrzése érdekében.

A konferencia résztvevői: Cseresnyés Péter, Borsos Krisztina, dr. Tóth-Kaszás Nikoletta, dr. Galambos Ildikó és dr. Birkner Zoltán Fotó: Szakony Attila

Dr. Birkner Zoltán szerint az innovációs tér akkor működik jól, ha a tudást létrehozó, a gyakorlati tudással rendelkező és ennek a közigazgatási, államigazgatási hátterét biztosító három főszereplő beleteszi az energiát az adott ügybe. Kiderült: egy kisváros is képes e modellt jól használni, ennek sikeressége a szereplők eltökéltségétől függ, s úgy tűnik, a kutatóközpont erre kitűnő példa.

A konferencia megnyitóján Dénes Sándor, Nagykanizsa polgármestere elmondta: a 21. század legnagyobb kihívása a víz és az ezzel kapcsolatos gondolkodás lesz. Kiemelte: a központ munkatársai sok teendőjük mellett nemcsak a kutatással foglalkoznak, hanem a fiatalok tehetséggondozására is hangsúlyt fektetnek.

Ennek ékes példája, hogy idén is meghirdették a Soós Ernő ifjú kutatói díjat. Az elismerést Ungvári Levente környezetmérnök hallgató és dr. Kun Ágnes tudományos munkatárs vehette át. Ezenkívül kiosztották a junior prezentációs díjakat általános és középiskolás kategóriában, ez a dél-afrikai Fokváros vízválságát dolgozta fel. Az általános iskolások közül a kiskanizsai iskola tanulóinak munkája nyert, melyet ­Lőczi Hanna, Horváth Nóra, Péteri Miklós és Kránicz Kornél készített. A középiskolásoknál a Batthyány-­gimnázium 10. A osztályos tanulói, Cziráki Kamilla és Marton Júlia Kata érdemelte ki az elismerést.

Bejelentették: Szebenyi Mária, a Batthyány-gimnázium egykori tanárának szakmai munkássága előtt tisztelegve és a tehetséges diákok versenyszellemének növelése érdekében útjára indítják a többfordulós Szebenyi Mária kémia emlékversenyt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában