madárábrázolás

2018.10.21. 14:24

Szabad a madárnak ágról-ágra szállni – pályázati díjkiosztó Gébárton

A magyar népművészet madárábrázolásaira alapozva hirdetett rajz- és népi kézműves pályázatot általános és középiskolás diákok részére a Gébárti Kézművesek Háza.

Magyar Hajnalka

A Szabad a madárnak ágról-ágra szállni című pályázatra 9 iskola jelentkezett a megyeszékhelyről, illetve Egervárról és Bakról. Összesen 184 gyerek keze nyomán 133 egyéni és 6 csoportos munka érkezett be, ebből 70 látható a pénteken megnyílt kiállításon a Kézművesek Házában. Ugyanekkor tartották a díjátadót is, a zsűri két kategóriában és három korcsoportban díjazta a pályaműveket. (A díjazottak listáját alább közöljük.)

A madárábrázolás a magyar népművészet szinte minden ágában megjelenik, hímzéseken, szőtteseken, tálakon, butéliákon, mézeskalácsokon, népi bútorokon egyaránt. Volt tehát a gyerekeknek és felkészítőiknek honnan inspirációt meríteni. Talán ennek is köszönhető, hogy a pályázatra nemezből és kerámiából is született madárka, de hímzett könyvborítón, mesekönyvben, ragasztott képen és viaszkarcon is felbukkant.

Fotók: Pezetta Umberto

A díjazott diákok november 24-én, szombaton adventi, karácsonyi kézműves foglalkozáson vehetnek részt a Kézművesek Házában, ahol még egy ebédre is meginvitálják őket.

A pályázat díjazottjai

Népi Kézműves Kategória

csoportos díj:

Egervári László Általános Iskola Egervár – nemezmadárkák: 5 osztály: Nagy Emese, Böle Jázmin, Nagy Richárd felkészítő tanár: Horváth Éva

egyéni díjak:

Gergály Róza 6/B. kerámia Ady E. ÁI, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola, felkészítő tanár: Némethné Balogh Ildikó

Czoma Hanga 5/C hímzett könyvborító Ady E. ÁI, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola felkészítő tanár: Némethné Balogh Ildikó

Rajz kategória:

csoportos díjak:

spanyolozás mintákról készült nyomat, Ady E. ÁI, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola 1-4 oszt. felkészítő tanár: Némethné Balogh Ildikó

alkotók: Andó Liza, Tóth Boldizsár, Ábrahám Angéla, Paksa Borbála, Paksa Annamária, Schwáger Flóra, Schwáger Maja, Pádár Zsófia, Török Csenge, Bakonyi Ádám, Kámán Orsolya

mesekönyv: A kakas és a jércike Ady E. ÁI, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola 4/b oszt. felkészítő tanár: Nagy Szilvia

alkotók: Molnár Gergő, Koronci Bence, Müller Viktor, Szente Tamara, Pintér Panna, Szente Viktória, Németh Luca, Végh Lia, Oláh Lilla, Sághy Hanna, Papp Emma, Papp Míra, Romoda-Ferenczi Levente, Molnár Boglárka, Papp Alexandra

ragasztott kép: „A brémai madarak” Ady E. ÁI, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola 3/c oszt. felkészítő tanár: Borsos Andrea

alkotók: Légrádi Bálint, Jakabfy Levente Kiss Laura, Gángó Gergely

egyéni díjak:

Simon Lilla 1/b filctoll rajz Ady E. ÁI, Gimnázium és Alapfokú Művészeti

Iskola felkészítő tanár: Gombos Zsófia

Juhász Róbert 2/b vízfesték és ceruza rajz, Ady E. ÁI, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola felkészítő tanár: Borsos Andrea

Tóth-Tanner Liliána 2. o. vegyes technikájú festmény, Göcsej Kapuja ÁI Bak, felkészítő tanár:Gombos Zsófia

Orsós Noémi 6.o. színesceruza rajz, Béke Ligeti Általános Iskola, Szakiskola és Egymi, felkészítő tanár: Védiné Horváth Rita

Koncz Aletta Krisztina 5/a grafika, Ady E. ÁI, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola felkészítő tanár:Gombos Zsófia

Horváth Lara 5/c viaszkarc, Ady E. ÁI, Gimnázium és Alapfokú

Művészeti Iskola, felkészítő tanár: Némethné Balogh Ildikó

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában