Uniós pályázaton nyertek pénzt a tartalmas programra

2018.10.08. 07:00

„Gólyák” csapatépítése a zalaszabari Holnapocska Táborban

A dr. Mező Ferenc Gimnázium 9. b osztálya olyan lehetőséget kapott, amilyenről sok osztály csak álmodozik: az Interreg Szlovénia-Magyarország Együttmőködési Program támogatásával 6 napon át élvezhették a diákok a zalaszabari Holnapocska Tábor vendégszeretetét.

Horváth-Balogh Attila

A dr. Mező Ferenc Gimnázium 9. b osztályának diákjai mindent kipróbálhattak a kalandparkban Fotó: Dr. Mező Ferenc Gimnázium

A “Go in Nature” nevű program révén a mezős gyerekek a Muraszombatról érkező szlovén résztvevőkkel együtt tölthették el ezt az időt a Kis-Balaton szomszédságában lévő kalandparkban – tudtuk meg Zieger Krisztina osztályfőnöktől. A csoport innét ellátogatott Keszthelyre, a Helikon Kastélymúzeumba, valamint a zalakarosi fürdőbe is, de a legnagyobb élményt mindenképpen a tábori élet jelentette a diákok számára.

A dr. Mező Ferenc Gimnázium 9. b osztályának diákjai mindent kipróbálhattak a kalandparkban Fotó: Dr. Mező Ferenc Gimnázium

A csodálatos természeti környezetben, szabad levegőn eltöltött minőségi idő alatt lehetőségük nyílt reggelente megetetni az állatsimogatóban és a vadfarmon élő állatokat, megcsodálni az őszi természetet a hosszú séták, a reggeli kocogás, vagy a Kis-Balatonhoz tett gyalogtúra során és tábortűz mellett szalonnát sütni a tó vizét bevilágító teliholdat csodálva. Az osztályfőnök szerint kiváló alkalmat teremtett a táborozás a csapatépítésre is, a diákok az együtt töltött idő alatt megismerték egymást, falfestményt készítettek, kézműveskedtek, vidám sorversenyeken mérték össze erejüket és megkezdték a felkészülést az előttük álló nagy kihívásra, a gólyahét zárásaként október végén megrendezendő gólyabálra is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában