A lovászi hősökre emlékeztek, akik megvédték a falut

Szavaival azokra a lovászi hősökre emlékezett a polgármester, akik az első világháborút követő zűrzavarban kiüldözték a trianoni határok mentén még több területet elfoglalni szándékozó délszláv csapatokat a község határából.

– Immár ötödik alkalommal jövünk össze egy főhajtásra, így tisztelegve helytállásuk előtt – szólt Léránt Ferenc. – Az ellenállók tetteinek emléke ezen történelmi hosszúságú időszak alatt sem halványult el. Ma már a település idősebb és fiatalabb lakói is érzik és tudják, hogy ez az emlékmű, ahol állunk, nem hideg sziklatömb, hanem apáink, nagyapáink hűségéről, hazaszeretetéről szól.

A rendezvény az emlékmű megkoszorúzása után a művelődési házban folytatódott, ahol Jánosi Ferenc, a szervező Kerka-völgye Baráti Kör Egyesület elnöke idézte fel az eseményeket a Zala című újság 1919 decemberében közölt információi alapján, és több visszaemlékezést is hallhatott a közönség az egyesület tagjainak elbeszélésében. Majd Cseresnyés Péter miniszterhelyettes, a térség országgyűlési képviselője mondott ünnepi beszédet.

– Történelmi pillanatokban mindig állást kellett foglalni – kezdte Cseresnyés Péter. Miközben tudjuk, hogy nincs erkölcsi szürke zóna: vagy hazáját védő, vagy hazáját eláruló létezik csak. 1919-ben Magyarországra, egy zalai településre, Lovásziba szállt le a történelem angyala és döntést kellett hozni minden embernek, aki látta a szárnya lebbenését, mert ott és akkor a barikádnak csak két oldala volt.

Az egyik oldalon a hazáját szerető település küzdött a szabadságért, Lovászi hősei, akik a frontról hazahozott fegyvereikkel hétköznapi hősökként védték a házat és a hazát. A másik oldalon azok a szomszédos országok lopakodtak, akik az első világháború után úgy gondolták, most el lehet pusztítani a magyart.

Gondolatait azzal zárta, hogy a lovászi hősök emléke és áldozatuk, felelős döntésük a mai kor emberének erkölcsi mértéke és kötelessége.