A közlekedés jövőjéről

2018.09.15. 09:00

E-via fesztivált tartottak Lentiben

Elektromos és hibrid autók, elektromos rollerek és kerékpárok, valamint egy elektromos csónakmotor is látható volt pénteken a rendezvénytéren megtartott az E-via fesztiválon.

Korosa Titanilla

Modern autó a holnap sofőrjével Fotó: Korosa Titanilla

Nagy sikere volt az e-mobilitás napon kiállított járműveknek. A hat különböző típusú és teljesítményű elektromos, valamint hibrid működésű autóba be is ülhettek az érdeklődők, míg a kétkerekű eszközöket és a rollert ki is próbálhatták. A gyakorlat mellett az elmélet sem maradt el, hiszen délelőtt konferencián mutatták be a kiállított járműveket.

Itt a jelenlévőket Horváth László polgármester köszöntötte, aki arról beszélt, hogy az elektromobilitás a jövőt jelenti, hiszen fontos, hogy a Föld megmaradjon számunkra. A környezettudatosság erősítéséhez Lenti is igyekszik hozzájárulni, a városnak vannak a megújuló energia felhasználását célzó projektjei.

Az előadók közül elsőként az osztrák Markus Pöltl szólt, aki a rendezvényre elhozott három különböző teljesítményű e-autóját hasonlította össze hagyományos autókkal. Megtudhatta tőle a közönség, hogy egy közepes nagyságúnak számító e-autóval, egy töltéssel 150–300 kilométert is meg lehet tenni, míg egy nagyobb elektromos Tesla 500 km-t is elmegy. Emellett az e-autóknak nagyobb a gyorsulásuk és alacsonyabbak a szervízdíjaik. Szó volt még az autózás jövőjéről, a gázalapú közlekedésről, valamint a jövő járműveinek tesztelési lehetőségeiről az épülő zalaegerszegi tesztpályán.

Modern autó a holnap sofőrjével Fotó: Korosa Titanilla

Az előadások alatt egyre több látogató vette szemügyre a kiállított közlekedési eszközöket. A szervezők a kisebbekre is gondoltak, hiszen a prémium kategóriás járművek mellett mini e-autókat is kiállítottak az óvodások és kisiskolások örömére.

Helyi kiállítókat is találtunk, egy vállalkozó rollert és e-biciklit mutatott be, amelyekkel főként rövid távon, de akár 20 km-en is csendesen és gyorsan lehet közlekedni.

A szintén helyi Takács Lajos Toyota típusú hibrid autóját mutatta meg.

– Ez a második hibrid autóm, tavaly vettem, 115 lóerős – mondta Takács Lajos. – Ami a gyakorlati használatát illeti, az autó maga megválasztja sebességtől függően, hogy melyik üzemmódban működik, ha jobban rálépek a gázpedálra, akkor bekapcsolja a benzinmotort. Nem tapasztaltam hátrányt a hagyományos autókhoz képest, sok km-t meg lehet tenni az elektromos üzemmód miatt. Meg vagyok vele elégedve, nem is tervezem, hogy lecserélem.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában